AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1965-1966. Budapest (1967)

II. Az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményeinek anyagából - V. Windisch Éva: Versgyűjtemény Kovachich Márton György felesége emlékére

poétáit képviselik; kivétel a Dunántúl, ahol senki sem vállalkozott emlékvers írására. E körülményből egyrészt az következik, hogy Kovachichot — úgy látszik — ehhez a területhez kapcsolta a legkevesebb szál; személye nem volt anynyira ismert, mint az ország többi részén. De indokolja e kivételt az is, hogy e területen az emlékversek írásának szokása — mint látni fogjuk — kevésbé terjedt el, mindenesetre kisebb múlttal rendelkezett, mint az ország többi részén. Ha a versírók sorából az ismeretlen foglalkozásúakat, névteleneket — s velük együtt a Száldobosi Paap-féle, bizonytalan körvonalú kollekciót — leszámítjuk, 36 személy marad. Ezek társadalmi elhelyezkedése ismét igen tarka képet mutat. Két arisztokrata — Dessewffy, Kemény Miklós —, 6 földbirtokos, esetleg megyei tisztséget viselő nemes — Andásy, Mocsáry, Okolicsányi, Peretsényi Nagy, Szatmári Király, Zamárdy — mellett 15 (nagyrészt nemesi származású) személy a világi, 9 az egyházi értelmiség tagja; négyen különféle felekezetek iskoláinak diákjai. A világi értelmiség 15 tagja közül 3 tanár vagy tanító; 6 jogászi pályán mozog; 2 a fővárosi értelmiség többféle pályán is megforduló képviselője (Horvát, Gruber); végül egy-egy szerkesztő, kántor, városi mérnök és érseki perceptor akad közöttük. Nem kevésbé sokrétű a 36 személy irodalmi szerepe, jelentősége. Irodalomtörténetírásunk által elismert költő csak 3 van köztük: Baróti Szabó, Vitkovics, s a hazai német irodalom történetében szereplő Gruber, költő és drámaíró. Az elsősorban költői vagy műfordítói tevékenységükről ismert további írók száma 5: Buczy, Kemény Miklós, Nagy Ferenc, Peretsényi Nagy és Rozsnyay Sámuel. 11 azoknak a személyeknek a száma, akik inkább más irányú, részben jelentős kulturális tevékenységükről ismertek, s verseléssel csak mellékesen (sokszor igen mellékesen, vagy csak fiatal éveikben) foglalkoztak: Aranka, Czinke, Dessewffy, Durgála, Horvát, Palkovics, Popp, Posier, Simonchicz, Szász Mózes, Vedres. 8 személy neve viszont elsősorban mint alkalmi versek írójáé maradt fenn írói életrajzgyűjteményeinkben; ezek Andásy, Baky, Bozóky, Kiss Áron, Mocsáry, Rakovszky, Rosenbacher és Takács Károly. A fennmaradó 9 személy semmiféle irodalmi vagy kulturális tevékenységgel nem írta bele nevét irodalom- vagy művelőd éstörténetünkbe. 4 Magától értetődik, hogy e széles körből származó gyűjtemény míg egyfelől alkalmas arra, hogy a kor közízlésének keresztmetszetét nyújtsa, másfelől igen vegyes értékű darabokat tartalmaz. Valamennyi vers együttes megjelentetésére Kovachich sem gondol. Minthogy azonban a versek nagy része magyar nyelvű, ő maga pedig nem igen tud magyarul, s minthogy irodalmi téren semmi tapasztalata nincsen: a szerkesztésre fiatal barátját, Horvát Istvánt kéri fel. Horvát el is végzi a versek válogatását, elrendezését, elkészíti az ajánlások szövegét. A hosszabb versek csoportjában Czinke, Naidhart, Pál László, Bozóky és Szász Mózes verseit kívánja megjelentetni. A rövidebb versek Horvát által jávasolt válogatása, Aranka, Dessewffy, Vidényi (valójában Vitkovits), Nagy Ferenc, Kemény Miklós: Peretsényi Nagy, Vedres, Vitkovits, Falusy, Kiss Áron, Okolitsányi, Horvát István, Mocsáry, Buczy és Szatmári Király versei; esetleg a Száldobosi Paap-féle versek közül néhány. A kötet elejére egy Virág Benedek-idézet mellett („a ditsőség menynyei fénye lebeg felette...") Horvát az említett i?arcZaí/-disztichon magyar fordítását kívánja helyezni. Az epigramma-szerű idézetből a pest-budai költők ötféle 200