AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1965-1966. Budapest (1967)

II. Az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményeinek anyagából - V. Windisch Éva: Versgyűjtemény Kovachich Márton György felesége emlékére

mottóval. így jelenik meg Vitkovics két verse (az egyik Egri Vidényi József álnéven), Horvát István ódája, Gruber és Rosier német versei. Horvát érdekesen kommentálja Mindennapi]á,ba,n poétái tevékenységét: „En ugyan soha költőnek nem születtem — írja —, sem Kovátsits feleségét nem láttam: de mégis kész vagyok, megszegvén erős fogadásomat, örök gyalázatomra verselni, tsak hogy kijelenthessem a késő maradék előtt, mennyire bötsülöm a szorgalmatos öreg tudós férfiat. Gyönyörűség nekem másfelől ennek a jószívű polgárnak többféle közléseit meghálálnom." Két napot tölt a vers fabrikálásával, de így sincs magával megelégedve. Végül felolvassa Virágnak és Vitkovicsnak. („Virág szokása szerént: „jól van"-nal felelt, mert ő nem igen szeret más költővel bajmolódni.") Vitkovics és Ferenczy János unszolására Horvát ki is nyomtattatja versét, de bosszankodva: „számoljanak helyettem e két ifjú polgárok, mert én ugyan ezen munkámmal épen meg nem elégszem. Könnyen folynak verseim, de nintsen bennök gondolat, lélek, velő." Vitkovics Horvát buzdítására írja két versét, az egyikhez Horvát verséből választva mottót, ami Horvátot ismét ingerli: „Azonkívül, hogy igen keveset illik ide versemnek értelme, mi szükség volt verseimből mottót választani? En ifjú is vagyok, nyomorult költő is vagyok. Tudnám, hogyan köllene verseket írnom, de nintsen rá alkalmas természetem.

5

'

13 Gruber versével együtt tanácsokat is küld Kovachichnak a gyűjtemény szerkesztésére vonatkozólag. Azt javasolja, ne adjon ki Kovachich válogatás nélkül minden verset: csak a fontosabbakból, a költői géniuszt elárulókból készítsen gyűjteményt. Bírálja Hiller versét, mely szerinte tele van metrikai hibákkal és prózai kifejezésekkel, s azt javasolja, Révai, Batsányi, Virág, Somssich Lázár (helytartótanácsos és ismert latin költő), Petrosevich (ma már ismeretlen költő) Baróti Szabó, Verseghy, Schedius, Dugonics, Haliczky András pesti német profeszszor, Kazinczy és Gvadányi mellett Kovachich ne is kérjen másoktól verset: csak ezek a kitűnő férfiak méltók arra, hogy felesége dicséretét megénekeljék. Kovachich, úgy látszik, visszautasítja Gruber tanácsait, mert a költő a következő levélben az ellen a vád ellen védekezik, mintha ő elő akarta volna írni, kitől kérjen Kovachich verseket. Arankát, Szirmay Antalt, Hannulikot valóban elfelejtette említeni, írja; nem ócsárolja Bucsánszky költészetét sem. Dessewffyt, Tóth Farkast és Vitkovicsot nem ismerte (úgy látszik, ezeket a neveket vetette fel Kovachich); s helyesen állítja Kovachich, írja Gruber, hogy Batsányi nem fog írni semmit, ha felszólítják is; ő is ismeri Batsányi jellemét. A sötét ruhás költőktől (ti. a papoktól) sincs mit várni; Révai többször is kinyilvánította, hogy nem fog vállalkozni emlékvers írására. Sokat remél viszont Gruber Verseghy „humanitas"-ától: ha Kovachich megkéri, bizonyára szívesen megnyergeli Pegazusát

14

. A gyűjtemény neves költőktói valóban csak elvétve fog verseket tartalmazni. Hogy Kovachich fel sem kérte őket, vagy ők nem teljesítették a kérést: erre vonatkozólag találgatásokra vagyunk utalva. Az 1806 tavaszától év végéig, s elvétve 1807-ben, sőt 1808-ban is érkező versek a kérést közvetítő megbízottak ismeretségi körét tükrözik. így küld Aranka verseket Besztercéről, Nagyszebenből, Kolozsvárról, Meggyesről, s egy román költőtől is: „mert senki hívebben nem kíván szolgálni, mint én".

15 Lehotzky panaszkodik az emberek kényelmességére, aminek eredményeképpen csak kevés verset tudott szerezni; saját versét névtelenül küldi el, mert a költői tehetség mindig hiányzott belőle, s nem szeretne költőként szerepelni a nyilvánosság előtt.

16 Tertina Takács Károly nagyváradi pap és Dohovits Vazul g. kat. teológia-hallgató (utóbb lelkész, tudományos művek és 197