AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1963-1964. Budapest (1966)

IV. Könyvtár- és művelődéstörténeti tanulmányok. - Kozocsa Sándor: Casanova Magyarországon

ízlést sérti, aminek nincs művészi, lélektani, kortörténeti érdekessége. Az úgynevezett kényes helyzeteket nem is ,sikamlósságukért' kell kihagyni, hanem unalmasságukért". A szöveg 27 fejezetben jutott olvasóközönségünk kezébe: kivonatosan bár, de az egész művet szerencsés kézzel válogatva.

37 A század húszas éveitől kezdve egyre erősödik és fokozódik nálunk a Casanova kultusz, mintha a múlt megkövesedett és hazug szemlélete, egycsapásra eltűnne a történelem süllyesztőjében, és az „igazi" Casanova támadna fel. Takács Mária fordítása is hangsúlyozza, hogy a „szennykiadások" után eljött az ideje a komoly, a teljesség igényét, amennyire lehetséges, szem előtt tartó kiadásoknak. A húszas évek speciális Casanova-színéhez tartozik Orbók Loránd Casanova színjátéka, az IlCavaliere di Seingalt. Elsőnek Sidney Howard fordítja angolra Casanova címmel, s 1923. szeptember 26-án a New York-i The Empire Theatre-ban adták elő, Henriette szerepében Catherine Cornell-lel, Casanovát Lowell Sherman alakította; olasz fordításban Le tappe delVamor címet kapta; végül 1930-ban spanyolul a madridi Fontaiba színházban adták elő Francisco de Viu fordításában, majd Servandó del Pilar stílusos fametszetes díszletterveivel meg is jelent. A színműben Henriette és a magyar kapitány kalandját szövi komédiává, s az 1748 és 1770es évek eseményei köré csoportosítja a mese cselekményét. Juhász Andor 1927-ben összefoglalta A világirodalom élettörténeté-t (a Révai kiadó Új Könyvek sorozatában), s ebben a rokokó prózával hozta összefüggésbe Casanovát: „vannak kedves nemzetközi szélhámosok, mint Cagliostro gróf, ellenállhatatlan nőhódítók, mint Casanova. . ."

38 Angyal Géza Az igazi Casanova c, a Literatura 1927-es évfolyamában közölt cikkében volt valami friss szín: „a szerelem egyszervolt mestere kiszállt évszázados sírjából és megint mindenütt jelenvaló, ahol az élet színes tajtékot vet".

39 Hevesy Iván a Nyugatban Ivan Mosjukin Casanova filmjéről írt figyelemreméltó glosszát.

40 íróink és újságíróink Ca-scmom-kíváncsisága a következő évben újra jelentkezik jól szerkesztett irodalmi bulvárlapunk, a Literatura 1928-as évfolyamának hasábjain, N. M. betűjellel ellátott Casanova a Tabánban közlése során.

41 A „legenda" Casanovát szakadó esőben bandukoló batarban mutatja be, amint éppen „eszébe jutottak a párizsi éjszakák mantillás, selyemcipellős, csipkés, parókás, kényes dámái, Pétervár sápadt, szőke, ékszeres szépségei, Velence szenvedélyes, éjhajú leányai. . ." A cikkíró szerint a lovag reumáját jött gyógyíttatni Budára. 1928-ban Róna Imre lefordította Artúr Schnitzler Casanova hazatérése c. regényét (a Pantheon kiadó Színe-java sorozatában), melyet a kritika örömmel üdvözölt.

42 Az évtized végén, 1929-ben Moly Tamás fordításában Casanova legizgalmasabb kalandja került könyvpiacra Velence ólomkamráiban címmel. A Tolnai Simon által kiadott, majdnem ponyvaízű könyvecskét rövid jellemzés vezeti be: „a sors élénken labdázott vele, hol fenn volt, hol lenn, de mindig törhetetlen akaraterővel s nagy élni vágyással". A velencei kiszabadulás mellett párizsi „bevásárlás"-át is közölte, és még egy luganói „kalandot". A velencei menekülést 1946-ban ugyancsak az ő fordításában ismét piacra dobták Szökés az ólomkamrákból borítékcímmel, a Hungária Forintos Regénysorozatában is. Századunk harmincas éveiben is nyilvánult meg érdeklődés az irodalomban Casanova iránt. A már többször idézett Literatura 1932-ben Kürti György szellemes „riportját" közölte Az ismeretlén Casanová-ról; elég ha a hangzatos alcímeket megemlítjük, hogy a cikk „ismeretlen" anyagáról számot adjunk: Casanova és Napóleon — A beteg vér: a lángész forrása — Voltaire és udvara —• Két zseni 276