AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1960. Budapest (1962)

III. Az OSZK gyűjteményeinek anyagából - Markovits Györgyi: Üldözött költészet. (Kitiltott, elkobzott, perbe fogott verseskötetek a Horthy-korszakban)

erősödő fasizmus idején Moszkva az egye­düli és fő emigrációs központ — küldik cikkeiket, regényeiket, versesköteteiket azok, akik bízva bíznak a második ma­gyar Tanácsköztársaság megvalósításában. A „lázító" verseket, versesköteteket tehát elkobozták, megsemmisítésre ítélték. A betiltott kötetek majdnem teljes szám­ban megtalálhatók az Országos Széchényi Könyvtárban, amely megkapta a köteteket a nyomdától, mint köteles példányt; időn­ként az ügyészségről „remotaként" keze­lendő anyagnak; Posta Vezérigazgató­ságtól a postán lefoglalt könyveket; s ka­pott ajándékként is ilyen kiadványokat, mint nemzeti könyvtár. Érdekesek azok a verseskötetek, melyeken ma is látható a régi „Zárt anyag" szövegű sárga cédula, •sőt több olyan ügyészségi példányunk is van, melyekben az inkriminált vers vagy verssorok mellett ott láthatók a cenzori megjegyzések, felkiáltójelek s alapjául idézett törvénycikkek. a vád 1919 végén a fehérterror miniszterelnökének, Friedrich Istvánnak szep­temberi rendelete nyomán (a Tanácsköztársaság összes kiadványainak megsem­misítéséről) fellángoltak a könyvmáglyák. Marx, Engels, Lenin, Kautshy, Kun Béla, Szabó Ervin, Vandervelde és mások művei mellett ott égtek el a mátyás­földi gépgyár falai között a proletárdiktatúra alatt megjelent verseskötetek is. Ott égett el a Farkas Antal szerkesztette Proletárok verseskönyve, melyben megtaláljuk Petőfi A nép, Az országgyűléshez, A nép nevében c. verseit; Ady A hadak útja, Magyar jakobinus dala, Az Isten harsonája, Proletárfiú verse, A Délibáb üzenete, A grófi szérűn c. költeményeit, a Marseillaise-t és más forra­dalmi verseket. Ott égett el Bodrogi Zsigmond Virradóra c. kötete, mely a költő 1905 ós 1919 között írt verseit tartalmazza. Népdalszerű verseiben a falusi szegénység bíztatása mellett: Nos, aratólegények, Hisz én is veletek tartok, — Ha magatoknak arattok! . . . (Fölszántom az ugart...) fölcsendül a „Föl, föl ti rabjai. . ." (Nótásország, Magyarország, Szabó Ervinnek» lelkes szeretettel!) Érthető, hogy tűzhalálra ítélték Farkas Antal Fekete nóták vörös rigmusok c, a Közoktatásügyi Népbiztosság kiadásában megjelent kötetét. Szép A vörös katona indul c. verse: 187

Next

/
Oldalképek
Tartalom