AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1960. Budapest (1962)

III. Az OSZK gyűjteményeinek anyagából - Markovits Györgyi: Üldözött költészet. (Kitiltott, elkobzott, perbe fogott verseskötetek a Horthy-korszakban)

Apám csatát a ment Búsan mogorván, Sodorta az a szürke regement, Mint levelet az orkán; Valahol oszt' levágta, eltemette, Varjú se károg tán felette, Csak édes szülém várja, hogy Megveri még az ablakot, De én azt mondom, hogy ne várja — Inkább varrjon kend piros pántlikát Az én sipkámra! A fehérterror máglyái vártak a munkásosztályhoz halálig hű Gyagyovszky Emilnek a Népszava kiadásában 1912-ben megjelent Ünnepet várok c. kötetére is, melynek mindenen verse az ember, a munkás győzelmét hirdeti. Ha eljő majd a végitélet napja: Jármát az ember-állat földre csapja. Gyűrött arcán rózsák teremnek. Szikrája kél a besüppedt szemeknek. Kérges kezek egymásra lelnek, Összeforrnak a testvér-lelkek S ahol eddig csak gyász borongott: Dallal várják a kelő tűzkorongot. Az Igazság fehér palástban Kikél a sírból, hol eddig aludt S a zúgó, búgó harci harsonákkal Fölébreszt pusztákat, várost, falut. Megmozdult ami élt és ami él. Sírok felől is dalt hord szét a szél: A forradalmak izzó énekét. . . A harsonák hívó szavára A föld, a tenger megremeg. És szedelődzködnek útrakészen A régen elhalt emberek. A szerte-mállott csontszilánkok, Az elporladott agyvelők Egymásra lelnek, összefognak, Megint élőkké lesznek ők. S hogy ember porcikák mozdulnak: Tornyok ledülnek, gyárfalak lehullnak, Halomra roskadnak a templomok. A tenger mélye is dohog: Akiket elnyelt, visszaadja, Emberlakott lesz minden partja. A tölgyek is derékban elrepednek: Lombotfakasztó életnedvek Ember-rostok adták az erejét. S e nagy ünnepen im csodák történnek: Mind visszahódítja helyét! Hát harsanjon meg az a kürt! És mozduljon meg minden, ami holt, Az ítéletre gyűljön össze mind, Aki másoknak rabja volt. 188