AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1960. Budapest (1962)

III. Az OSZK gyűjteményeinek anyagából - Markovits Györgyi: Üldözött költészet. (Kitiltott, elkobzott, perbe fogott verseskötetek a Horthy-korszakban)

akkor ez a fenti adat már korántsem jelentéktelen. Hozzá kell fűzni még azt is, hogy a hatalom képviselői a versek nagy részét meg sem értették, így a költészetet nem is tartották olyan veszedelmesnek, mint a prózai műveket A hatósági üldözés célja nem utolsósorban a „légkör" szabályozása, a megfélemlítés lehetett, és nyilvánvaló, hogy megnyerni vagy legalábbis megszelídíteni igyekeztek az írástudókat. A betiltott kötetek művészi érték és mondanivaló tekintetében egyaránt rendkívül eltérőek. Találunk közöttük egyszerű, kiforratlan szocialista vagy szociahsztikus költészetet, találunk anarchista, „izmusos" verseket, ma már klasszikusnak elismert művek mellett. Az üldözött költők művészi és emberi magatartása sem egységes, mégis, a betiltott versesköteteken egy azonos uralkodó tendencia vonul végig: valamilyen módon mind kritizálja, támadja Horthy-Magyarországot, az ország uralkodó klikkjét. A tizenkilences kommünt követő fehérterror könyvégetései formálisan megszűntek ugyan a bethleni konszolidáció után, de szellemük mindvégig rányomta bélyegét a huszonöt év kulturális politikájára. A könyvégetés helyébe lépett a gondolkodás bénítása, a postai szállítás megvonása, betiltás, elkobzás, vádemelés, fegyház. 1919 és 1944 között szinte minden esztendőben tiltottak be versesköteteket. A haladó, osztályharcos költészet üldözésének intenzitása azonban időszakonként változik. Több a betiltás a húszas évek elején, azután „enyhébb" idők jönnek, a „fügefalevél-demokrácia" időszaka, majd a nyílt fasizálódástól, különösen a háború kitörésétől kezdve — amikor ismét életbelép az előzetes cenzúra — újra felszökik a költészetet sújtó intézkedések száma. Sok a betiltás 1930—33 között, j a világgazdasági válság és a munkásmozgalom fellendülésének idején. A Tanácsköztársaság leverése után a magyar forradalmi szocias lista irodalom kettészakad. Itthon az akasztófák ós börtönök árnyéká1 ban egy időre elnémul az irodalom. A hazai költészet fejlődésében 1919 után új korszak kezdődik. Talaja az ellenforradalomé, de útját a kommün emléke, az illegális kommunista párt s az élő Szovjethatalom világítja meg. A súlyos társadalmi ellentmondásokkal terhes helyzetben csak olyan ellenzéki irodalom fejlődhet ki, melynek fő törekvése, hogy reálisan ábrázolja a kor valóságát, a dolgozó nép érdekeit. A magyar forradalmi szocialista költészet másik ága az emigráció. Először Bécsből, később Berlinből, Párizsból, Pozsonyból, Kolozsvárról s legfőképpen Moszkvából — az egyre 186