AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1959. Budapest (1961)

I. A könyvtár életéből - Besenyei Andorné—Papp István: A Könyvtártudományi és Módszertani Központ Oktatási osztálya 1959. évi munkájáról

A másik alapelv az, hogy a könyvtári munka elmélete és gyakorlata szorosan összefügg. Ebből következik, hogy az oktatás keretében egyesíteni kell az elméleti és gyakorlati ismereteket, elkerülve az elvont elméletieskedést és a szűk prakticizmust egyaránt. I. FELSŐFOKÚ KÖNYVTAROSKÉPZÉS A felsőfokú szakképzés 2.7. Eötvös Loránd Tudományegyetem Könyvtár­tudományi Intézetének a feladata. Ezt a feladatát több, mint tíz éve látja el. A felsőfokú szakképzés egyik formájával azonban egészen az 1959/60-as tanévig nem foglalkozott, ez pedig az egyetemet nem könyvtársakon véglett könyvtárosok képzése. Ezt a feladatot először az Oktatási Szakbizottság, majd megalakulása után a Könyvtártudományi és Módszertani Központ Oktatási Osztálya vállalta. Jelenleg is folyik egy kétéves kiegészítő levelező tanfolyam az egyetemet nem könyvtárszakon végzett közművelődési könyvtárosok számára. 1959 decemberében 18 közművelődési könyvtáros tette le sikeresen az első év záróvizsgáit, a tanfolyamra jelentkezetteknek kevesebb, mint 50%-a. A lemorzsolódás fő oka az, hogy nem tudtunk a hallgatóknak az egyetemhez hasonlóan munkaidőkedvezményt adni; amellett az első évben még a kon­ferenciákra és a vizsgákra való utazás költségeit is a hallgatóknak kellett fedezni. A tanfolyam anyaga lényegében megegyezik az egyetem kiegészítő könyvtáros szakának tananyagával. Az 1951 előtt egyetemet végzett könyv­tárosok filozófiát és politikai gazdaságtant is tanulnak. E tanfolyam befejezése után újat már nem indítunk, mivel az 1959/1960. tanévben az egyetemet más szakon végzett könyvtárosok számára már az egyetem gondoskodott a felsőfokú könyvtárosi szakképzettség kiegészítő szakként való megszerzésének lehetőségéről. A főiskolát nem könyvtárszakon végzett könyvtárosok felsőfokú tan­folyama viszont az Oktatási Osztály feladata lesz. n A KÖZÉPFOKÚ KÖ NY VTAROSKÉPZÉS A. középfokú szakképzés szükségessége. — Előzmények. A magyar könyvtárak középfokú kádereinek utánpótlása és kiképzése megoldatlan kérdés volt hosszú időn keresztül. A modern könyvtári üzemben pedig, a munkakörök differenciálódásával együtt megjelent az igény az iránt a személyzeti kategória iránt, amely alaposan ismeri a könyvtári technikát, de amelytől nem követelünk meg tudományos felkészültséget. A fel­szabadulás után a magyar könyvtárügy rohamos fejlődése a kérdést csak kiélezte. Tudományos könyvtárainkban túlságosan is felduzzadt a magasan kvalifikált, egyetemet végzett dolgozók száma. Néhány példa: 94

Next

/
Oldalképek
Tartalom