AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1958. Budapest (1959)

IV. Könyvtár- és művelődéstörténeti tanulmányok - Berezeli Károlyné: A Népszínház könyvtára

centennáris ünnepségekre való készülődés kapcsán, amikor a Nemzeti Színház múzeuma és könyvtára az Emke épületének harmadik emeletén kapott új otthont, Németh Antal a Népszínház könyvtárát is átvitette oda. Itt érte a gyűjteményt a második világháború, s kis híja, hogy el nem pusztult. 1946 őszén a Nemzeti Színház igazgatósága felszámolta az egész gyűjteményt s ennek során került a népszínházi rész ismét a Fővárosi Könyvtárba, a Nemzetié pedig nem sokkal később az Országos Széchényi Könyvtárba. A népszszínházi szövegkönyvek gazdátlanul hevertek a Fővárosi Könyvtár egy helyiségében, csak kottatárát rendezte újra Turay Mihály. 1950 januárjában az Operaházba került a gyűjtemény — igen helytelenül, mert a legjobb akarattal sem mondható, hogy ennek, a zömében népszínműveket és operetteket tartalmazó anyagnak őrzése az Operaház feladata. Itt beraktározták egy ablaktalan, sötét emeleti szobába és senki sem törődött vele. Négy év múlva, 1954 márciusában az Operaház átadta az anyagot az Országos Széchényi Könyvtárnak. A Színháztörténeti Osztályra kerültek a szövegkönyvek, feldolgozásuk már meg is történt. A Zeneműtár kapta a kottaanyagot, amelyet Turay Mihály rendez — immár harmadszor. így ért véget a majdnem 50 évig tartó vándorút, amely, reméljük, könyvtárunkban végre eljutott az utolsó állomáshoz. Mielőtt rátérnénk az anyag közelebbi ismertetésére, szükségesnek látszik a színházi könyvtár fogalmának tisztázása. A színházi könyvtár olyan kéziratos vagy nyomtatott szöveggyűjtemény, mely a színházak műsorán szereplő darabok rendező-, súgó-, olvasó- és ügyelőpéldányait, a hozzájuk tartozó szerepeket, zenés művek esetében a kottaanyagot foglalja magába. A múlt században, amíg a gépírásos sokszorosítást még nem ismerték, a szerző vagy fordító által benyújtott kéziratot használta fel a színház rendezőpéldányaként. Ebbe jegyezték be a rendezők az utasításokat, e

gy-e

gy jelenetben a szereplők állását, mozgását stb. A megjegyzések vagy a lapszélre kerültek, vagy, amikor az átlőtt példányt bevezették, a befűzött lapokra. A felvonások előtt legtöbbször a díszletezés primitív rajza is megtalálható. A rendezőpéldány az előadott színdarab legfontosabb írásbeli dokumentuma, vagy ha úgy tetszik, a színdarab előadásának leghitelesebb írásbeli rögzítése. Ha a rendezés történetére vonatkozóan keresünk forrásanyagot, ha egy-egy nagy rendező módszerét, felfogását akarjuk megismerni, de meg ha egyáltalán azt akarjuk tudni, hogy egy darab előadása milyen volt, a korabeli színházi kritikák szubjektív véleményéhez csakis a rendezőpéldányok szolgáltatnak maradandó és hiteles adatokat. S ez mindaddig így lesz, míg a színielőadások filmen való megörökítése, fényképezése általános gyakorlattá nem válik. A súgópéldány a rendezőpéldány kéziratos vagy gépelt másolata. A másolási munkát régen rendszerint a színházi súgó végezte. A darabok végén mindig ott áll a bejegyzés: „Másolta romvári Várady Lajos súgó ... dátum"; néha — középkori íródeákok késő utódaiként humoros megjegyzéssel fűszerezték munkájukat: „hál' Istennek vége", vagy „másoltam két nap, két éjszaka" stb. Á súgópéldányban nemcsak azok a húzások láthatók, amiket a rendező előír, hanem néha technikai jelzések is: csenge372