AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1958. Budapest (1959)

II. A könyvtári munka módszertani kérdéseiről - Hankiss Elemér: A Hamlet-élmény elemzése (Kísérlet az irodalom társadalmi hatásának mérésére)

azoknak az életszemléletét és törekvéseit, akik megalkották őket, annál világosabban elárulják. Mert mindenki ahhoz a magatartáshoz vagy világnézethez menekül, mely már amúgy is kialakult volt benne életének és sorsának végső kérdéseivel szemben. Ha tehát végig kísérjük és számbavesszük az egymást követő nemzedékek HamZet-élményének hosszú láncolatát, tulajdonképpen a társadalom változó magatartás-formáinak, meg-megújuló és mindig újabb célok felé forduló törekvéseinek történetét pergetjük le szemünk előtt. Csakhogy mindez még csak annyit jelent, hogy a HamZeí-élmény történetében híven tükröződnek az emberi társadalom és az emberi szellem fejlődésének különféle mozzanatai —, de hogy mennyiben hatott a tragédia e fejlődésre, arról nem esett szó. Az eddigiekből legfeljebb arra következtethetünk, hogy amennyiben hatott, károsan hatott, azzal, hogy újra és újra megingatta az emberek biztonságérzetét, megzavarta kialakult életszemléletüket, és védekezésre, fölösleges küzdelemre kényszerítette őket. De vajon valóban fölösleges-é e küzdelem, és valóban csak védekezésről van-e itt szó? Tisztában láthatunk e kérdésben, ha a védekezés szó helyett alkalmasabbat keresünk. Mert ennek valami rossz mellékíze van: az embernek csak gyengeségére utal, pedig ereje is éppen itt, a tragikus hatás elleni küzdelemben mutatkozik meg legnemesebb formájában. Nemcsak védekezés ez a küzdelem, hanem állásfoglalás is egyben, állásfoglalás a lét nagy kérdéseivel, sorssal és halállal, önmagunkkal és a társadalommal szemben. Művészetnek és irodalomnak — s ezen belül elsősorban a tragédiának — az a legfőbb értéke és történelemformáló hatásának lényege, hogy erre az állásfoglalásra, számadásra rá tudja kényszeríteni az embert. Mert nem könnyű szembenézni saját gyengeségeinkkel és félelmeinkkel, az élet ismert és ismeretlen erőinek roppant küzdelmével. Saját erejéből ki tud kitörni megszokott fogalmainak világából, kényelmét és pillanatnyi biztonságát ki ne féltené az ilyen számvetéstől, még akkor is, ha tudja: sorsa és jövője függ attól, hogy éber vagy eltompult öntudattal figyeli a világ dolgait? A tragédia nemcsak azzal segít, hogy e számadásra kényszeríti az embert. Akik hatása elől nem menekültek vissza túlontúl korán érzelmi és gondolati bástyáik mögé, azoknak erőt és lendületet is ad arra, hogy a megrázkódtatás után világukat újra harmóniába, az eddiginél talán magasabb összhangba rendezzék maguk körül. Fölkavar, de erőt is ad — rombol, de .alkotásra is ösztönöz egyben. A fíamZeí-élmény történetét tanulmányozva így hát azt a küzdelmet követhettük nyomon, melyet az ember Hamlettel szemben és Hamlettel szövetségben folytatott az élet fel-felörvénylő zűrzavara és meg-megmerevedő rendje ellen. A félelem és a megalkuvás erői ellen. A szabadságért, ha arra volt szüksége a társadalomnak, vagy a rendért, ha ennek nosztalgiája ébredt föl a szívekben. — Történeti kutatásaink módszereit és eredményeit egy alkalommal már összefoglaltuk [*], így itt Hamlet hatás-történetének csak legfőbb mozzanataira kell utalnunk. [*] Neue Wege der Hamlet-kritik. (Shakespeare Jahrbuch 1958.) 11* 163