AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1957. Budapest (1958)
V. Waldapfel Eszter: Az Országos Széchényi Könyvtár a felszabadulás óta (1945/1957)
mutatkoznak a külföldön megjelent hungarica anyag területén is. Egészen megdöbbentő ennek a korszaknak a külföldi szerzeményezése. Még magyar írók idegen nyelvű fordításaiból is igen jelentékeny hányad hiányzik s a meglevőnek is jelentős részét a felszabadulás utáni első esztendőkben, részben az illető íróknak magyar kiadóitól, kisebb részben külföldről sikerült beszerezni. Azonban ezekben az esetekben is, mint számos egyéb jelentős kiadványnál a sok évtizedes, szinte évszázados, mulasztásokat nem sikerült még megközelítő teljességgel sem pótolni. Hasonló hiányok mutatkoztak az anyag feltárásban is. A könyvtárosi hivatás, amely éppen könyvtárunk alapítása óta kezdett, mint önálló foglalkozási ág kibontakozni 3 , lassan sinecurává vált s igen sok esetben, az esetek zömében, a könyvtárosok hivatásuknak nem a könyvtárosi tevékenységet, hanem saját tudományos munkásságukat tekintették. Ez volt egyébként— amint azt Klebelsberg Kuno, az akkori kultuszminiszter egy 1931-ben tartott beszéde bizonyítja — a hivatalos álláspont is. 4 Ebben a vonatkozásban kétségtelenül erős javulás állott be a 30-as évek derekán, amikor különösen a könyvfeldolgozó osztály (akkor nyomtatványtár) ütemes és tervszerű munkát kívánó feldolgozó ,,szalagjá"-ban, s a hírlaptár anyagot feltáró és feldolgozó tevékenységében, komoly könyvtári munka indult meg. Könyvtárunk helyzetét anyagi, de személyi ellátottság tekintetében is, rendkívüli módon gátolta az a szervezeti egység, amelybe csaknem egész fejlődése során belekényszerült. 1808 óta, mint a Magyar Nemzeti Múzeum egy része, a könyvtár fokozatosan háttérbe szorult. A költségvetést globálisan, a Nemzeti Múzeum kapta meg, ebből a muzeális gyűjtemények mindig nagyobb arányban részesedtek, mint a könyvtár. A burzsoá kultúrpolitika a múzeumok jelentőségét nyilvánvalóan többre becsülte a nemzeti könyvtár feladatainál. Lényegesen rosszabbodott a helyzet az ún. Országos Gyűjtemény Egyetem megalakulása után. 5 Ez a hibrid, Klebelsberg fenn az ernyő nincsen kas kultúrpolitikáját jellemző intézmény, közös státusba foglalta a tudományos intézmények legnagyobb részét. Ez a mamut státus aztán alkalmat adott bőségesen arra, hogy a személyi kérdésekben e korban amúgyis oly jellemző protekcionizmus kiteljesedjék. Nem sokat javult a helyzet 1934-től kezdve sem, mikor a Gyűjtemény Egyetem feloszlatása után ismét a „Magyar Nemzeti Múzeum" neve alatt egyesültek, most már számbelileg némileg redukálva, múzeum-jellegű tudományos intézményeink. 6 Az Országos Széchényi Könyvtár, mint a Magyar Nemzeti Múzeum szerves része, természetesen szintén ebbe a szervezetbe tartozott. Ha most már a feladatukat, jellegükét tekintve szorosabban együvé tartozó intézményeket foglalt is ez magába, még mindig a közös status és közös költségvetés s a fentebb érintett — a könyvtárakat, így a nemzeti könyvtárat is, kevésre becsülő — elvi állásfoglalás miatt, a Széchényi Könyvtár hátrányos helyzetben maradt. A globális ellátmányból mindig lényegesen kevesebbet kapott, mint amenynyit gyűjteményének értéke, feladatai, munkája és jelentősége egyaránt indokoltak volna. Amúgyis alacsonyra szabott létszámából igen sokszor ,,rendeltek át" más területre munkaerőket, állományában számosan szerepeltek olyanok, akiket még a könyvtár vezetősége sem ismert, egyszerűen betöltöttek státushelyeket olyanokkal, akik munkájukat más, a könyvtár 8
