AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1957. Budapest (1958)

Kőhalmi Béla: Vita a könyvtártudományról

terjesztőén — könyvről és könyvtárakról szóló tudományként értelmezték, s a szorosan vett könyvismerethez hozzávették azokat a tudományokat (tudománytörténet, irodalomtörténet, nyomdászattörténet, könyvkereskedelem története, tudományos intézmények története), amelyek nélkül a könyvtáros tudása hiányos volna. Michael Denis a híres bécsi Garelli könyvtár volt könyvtárosa, az ősnyomtatvány-bibliográfus Maittaire munkájának továbbfejlesztője, a Theresianum főúri csemetéit (majdani könyvtárak tulajdonosait) oktatta könyvismeretre. Kétkötetes művét szerényen (Einleitung in die Bücherkünde"-nak nevezi),

7 de munkájának elejétől végig tudománytörténeti alapot ad. Denis munkája az első összefoglalása sok-sok könyvtáros elődje részeredményeinek. Anyagát két főrészre bontja: I. Bibliográfiai (ide vette az írás-, könyv- és könyvtártörténetet, nyomdászattörténetet és híres könyvtárosok, bibliográfusok működését tárgyaló irodalmat, belefoglalva a könyvismeret módszertanát is), II. kötete pedig a tudománytörténet szakokra bontott bibliográfiája, beleértve a tudósok, írók életrajzgyűjteményeit is. Ebben a kötetben írja meg a könyvismereti irodalom szemléjét Papébrochiustól és Mabillontól Maittaire-ig. Georg Schneider alig titkolt kicsinyléssel írja Denis-röl, hogy „szinte irodalomtörténeti tréfának hat, hogy a bibliográfia (értsd: könyvtártudomány) teoretikusainak sorát egy költő (Denis a Lieder Sineds des Barden szerzője K. B.) nyitja meg.. ." Peignot (négy főosztályban csoportosítva) lényegében ugyanezt a könyvtáros számára nélkülözhetetlen irodalmat —• a kor könyvtártudományának irodalmát — sorakoztatja fel.

8 Am a Denis és Peignotval szemben elkövetett méltánytalanság csak a kései szakirodalom hibája. Maguk a könyvtárosok Denis előtt is, de főként Denis után a tudománytörténetet, a tudósok és tudományos intézmények történetét a könyvtártudomány, a könyvtárosság nélkülözhetetlen kellékének tartották. Ez volt a könyvtáros-horizont a XVIII. század végén s a XIX. század elején s az száz éven át nem is tágult; lényegesen nem módosította a bibliográfiai tevékenység előtérbe állítása sem. A látókör tágítását első ízben Harnack kísérelte meg a könyvtártudományi tanszék Berlinbe helyezésekor mondott beszédében 1923-ban.

9 Harnack azt ajánlotta, hogy a könyvtártudomány tárgya ne a régi könyv legyen, hanem az új. Ha könyvtártudományon csak a könyvtártani, kézirattani, palaográíiai, könyv- és könyvtörténeti ismereteket értenők — mondotta —, úgy külön tanszékre nem volna szükség (ezek a diszciplínák a történettudományi, irodalomtudományi karon amúgy is képviselve vannak K. B.), a technikai ismeretek pedig elsajátíthatók a könyvtárosi próbaévek alatt. A könyvtártudományi tanszék feladatául azt ajánlotta, hogy foglalkozzék az egész mai könyvtermelés (beletudva a sajtóügyet) problémáival tudományos, pedagógiai, technikai és kereskedelmi szempontból, megvizsgálva a könyvtermelés feltételeit, a könyvelosztás kérdéseit, a népszerű tudományos irodalom kérdéseit, feldolgozva a könyvtermelés statisztikáját. Foglalkozzék a népművelés kérdéseivel, amennyiben azok könyvtári tevékenységgel kapcsolatosak és dolgozzon ki irányelveket az állami és községi könyvtárpolitika számára. Predeek a harnacki javaslathoz hozzáfűzi, hogy „ilyen nagy programot nem egy tanszék, legfeljebb egy fakultás láthatna csak el". Mondanunk sem kell, hogy a tanszék a harnacki prog6 81