AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1957. Budapest (1958)

Kőhalmi Béla: Vita a könyvtártudományról

úgy írta meg a könyvtár e részlegének történetét, hogy az a középkor Párizs kultúrtörténete lett. Könyvtárak történetíróinak módjukban áll feltárni azokat a gazdag kapcsolatokat, amelyek a könyvtár és a társadalmi, emberi viszonyok között fennállottak, megteheti ezt a túlzás veszélye nélkül, hiszen fontos intézményről van szó; hibát követ el akármelyik jelentősebb könyvtárunk történetírója, ha a genealógiában reked meg, ahogy általában megrekedtek a polgári korszak könyvtárügyének történetírói. Ez lenne tehát az egyik könyvtártudományi feladat. És ez a könytártörténeti munka itt-ott serényen már megindult (Budapesti Egyetemi Könyvtár, Debreceni Egyetemi Könyvtár, az Országos Széchényi Könyvtár munkaközösségeiben), noha elvi módszertani problémái tisztázatlanok. Itt van tehát a másik feladat. A könyvtárügyi elméleti kérdéseivel foglalkozóknak — ha dúsan nem is — régi szakirodalmunk is szolgál jó hagyományokkal. Nem is kell róluk nagyon lefújni a port. Ha alkotásaik nem is, de szándékaik és iránymutatásaik termékenyek még ma is. Vissza kell mennünk azokhoz, akik a könyvtár zárt falait áttörték és a könyvtár és könyvtáros funkcióját kiterjesztően értelmezték. A könyvtárügy elméletének épülete ma sem kész; az alapozó munka a terjedelmes „Handbuch" új kiadása után is tovább folyik, de az építési anyag együtt van és néhány pillér erősen áll. A főfő könyvtárosi feladatok egyike, a gyűjtésen és megőrzésen túl: az osztályozó és kritikai válogatás és feltárás Alexandria óta nem változott, és hogy az alexandriai könyvtárosságból nem maradt más, mint ez a könyvtárosi hagyomány, azt is pozitív értékként könyvelhetjük el, mert újra fel tudott éledni a XVIII. században, amikor a társadalmi szükséglet vagy egy történelmi helyzet életre galvanizálta. A szellemi kincstárba felveendő irodalmi válogatás gesner-i elveinek az adott hangsúlyt, hogy a nyugati kultúra értékeit egy új katonai hatalom (a Bécsig előnyomuló török sereg) pusztulással fenyegette. A gesneri hagyomány: a maradandó értékek számontartása és bibliográfiai feltárása tovább élt és él a könyvtárosokban és minden század megújítja: Cless, Draud, Baillet, Georgi, Denis, Brunei,, Ebért, Oraesse-n át a minta-katalógusokig. Az alapozó munka terméskövei megvannak, csak még szanaszét hevernek. A nyilvánosság gondolata is ilyen fontos építési anyag, noha egy új rend, a fiatal burzsoázia berendezkedéséig sem a Petrarca által képviselt formában, sem Naudé kísérleteiből, se Leibniz javaslatából nem lett általános gyakorlattá. De gyakorlattá vált szórványos kísérletekben, így az 1735-ben megalapított Göttingeni Egyetemi Könyvtárban, amelynek tudós szervezői nemcsak valóra váltották a leibnizi javaslatokat, de a könyvtárkezelés alapelveit tudományosan is kifejtették. Itt építettek fel a Göttingai Tudományos Egyesülettel együttműködve tervszerűen olyan könyvállományt, amely valóban a kutatást szolgálta és nem a kínálat véletleneivel élő gyűjtőszenvedélyt. A szerzeményi politika kutatásra irányított tervszerűsége és könyvtárszervezés egyik fő irányelve, a göttingai gyakorlatra épülő hagyomány: lényegében azt jelenti, hogy a könyvtár irányító módon szól bele a tudományos életbe, tudományos központtá válik. Feladatként itt is kínáltatja magát a történeti alapozású állománykutatás. A könyvtári rendező elvek önálló érvényesítésének törekvése is aktív 77