AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1957. Budapest (1958)

V. Windisch Éva: Könyvtári munka a reformkorban az Országos Széchényi Könyvtárban

jegyzőséget; később — utóbbi megbízatás megtartása mellett — a történeti segédtudományok és a magyar nyelv és irodalom egyetemi katedráit, éveken át helyettesként, utóbbit végül mint rendes tanár. Ehhez járult néhány éven át a Tudományos Gyűjtemény szerkesztése, majd a múzeumi igazgatóság teendői, s végül, de nem utolsó sorban őstörténeti és nyelvészeti vonatkozású tudományos kutatásai. Nem csoda, hogy ez a sokoldalú elfoglaltság időnként összeütközött Horvát hivatali kötelességeivel. 1827-ben, amikor a Németországba utazott Haliczky megbízott igazgatót helyettesítette, a nádornak is feltűnt néhány ügy elintézésének késedelmessége. Horvát ekkor terjedelmes felterjesztésben adta elő mulasztása indokait, hangsúlyozta — mint láttuk — hogy tudományos munkáit is a nádor megbízásából s a Múzeum érdekében végzi, s elmondotta, milyen anyagi nehézségek árán tudott hozzájutni a kutatásaihoz szükséges külföldi könyvekhez. Legújabban egy pártfogója támogatásával nagyobb mennyiségű könyvet rendelhetett, s ezek egy része épp akkor érkezett meg, mikor a bekötött könyvek leltározását befejezte. Ezekben új és értékes adatokat talált munkája folytatásához, s ekkor annyira elfogta tervei véghezvitelének vágya s az új igazságok felkutatásának szenvedélye — írta a nádornak — hogy hivatali dolgait félretéve hónapokon át éjjel-nappal folytatta tanulmányait. Munkája elkészült, de tudatában van annak, hogy súlyos szabálytalanságot követett el. Kéri a nádort, nézze el neki ezt a nem hanyagságból s gondatlanságból, hanem a régóta tartó munka befejezésének vágyából származó mulasztást. ,,Amit vétettem, a tudományok szeretetéből vétettem, mellyel jobban el vagyok telve, mint a könyvtárőrök általában lenni szoktak." A nádor meleg hangon válaszolt. Nemzetünk történetének megvilágításához még sok antik forrást kell áttanulmányozni; szilárdan reméli, hogy Horvát szorgalma és ismeretei még kiváló eredményeket hoznak a magyar történetírásnak, s ennek érdekében dolgozzék épp oly buzgón, mint eddig.

124 Néhány évig a dolgok zavartalanul folytak. Horvát túlterheltségének kérdése 1835-ben vetődött fel ismét, amikor ismeretlen eredetű feljelentés érkezett a nádorhoz, mely szerint kutatók egyes, a katalógusba felvett könyveket és kéziratokat Horvát távollétében hiába kerestek, amiből arra lehet következtetni, hogy a könyvtárban a rendet nem tartják fenn megfelelő módon. A nádor felhívta Horvátot, figyelmeztesse a szolgát a legnagyobb gondosságra, s maga is szigorúan őrködjék a rend felett.

125 Horvát ismét terjedelmes felterjesztésben válaszolt: a szolga jelleméről és rendszeretetéről meg van győződve; az ugyan előfordult, hogy az ő távollétében a szolga nem tudta kikeresni a pontatlan adatok megadásával kért munkát, az azonban, hogy katalogizált könyvek elvesztek volna, soha. Horvát sérelmezi, hogy a jelentéstevő nem őt figyelmeztette először a vélt hiányokra; ha valóban az intézmény iránti szeretet vezette volna, ezt kellett volna tennie. A feljelentő valójában őt magát akarta támadni. A nádor levelének vétele után két helyiség anyagát újra leltározták, s mindent sértetlenül találtak. Horvát egyébként elismerte, hogy sokoldalú kötelességeinek nem tud kielégítő módon megfelelni, hiszen erről már panaszkodott is a nádornak, aki azzal nyugtatta meg, tegyen annyit, amennyit ereje s ideje enged. Ö ezzel az engedelemmel nem élt vissza, hiszen az akadémikusságot s a fel272