AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1957. Budapest (1958)

V. Windisch Éva: Könyvtári munka a reformkorban az Országos Széchényi Könyvtárban

katonai őrségen kívül a Múzeum alkalmazottai belső eszközökkel is fokozni igyekeztek. Már Miller 181 l-es szabályzata utasította a múzeumi szolgákat az ajtók gondos zárására, a gyanús személyek távoltartására, s arra a kötelezettségükre, hogy a múzeumi lakással rendelkezők közül egyiküknek mindig otthon kell tartózkodnia. Amikor pedig a szolgák megbízhatósága körül aggályok merültek fel, Horvát mint megbízott igazgató felhívta az őröket a legértékesebb gyűjtemények gondos elzárására, s javasolta, hogy a szolgák ne időzhessenek egyedül a termekben és ne szolgálhassák ki a látogatókat.

91 Kuhinyi 1845. évi tervezete pontosabb utasításokat is tartalmazott: a termek kulcsait az őr kezeli, s a szolgának csak bizonyos meghatározott időre adhatja át; nyitvatartási időben pedig maga az őr is köteles az épületben tartózkodni. Gyertya világnál vagy sötétben azonban ő maga sem mehet be a raktárakba. A kéziratok és levelek gyűjteményét zárt szekrényekben kell őrizni, melyek csak az őr vagy segédőr jelenlétében nyithatók fel. Az őrzés szempontjai kívánják meg azt is, hogy az őr, s lehetőleg segédje is, az épületben lakjék.

92 Az értékes gyűjtemények tűzkár elleni védelmét a tisztviselők azzal kívánták biztosítani, hogy ha a város bármely részében tűz ütött ki, valamelyikük — rendszerint a megbízott igazgató — megjelent az intézetben, hogy szükség esetén intézkedhessek. A könyvanyag tisztántartását a rendelkezések részletesen szabályozták: kezdetben, úgy látszik, az volt a szokás, hogy virágvasárnap és október végén a könyveket a szolga kiporolta,

93 később a termek mindennapi takarítását s a könyvek folyamatos porolását tették feladatává.

94 Kuhinyi a raktártermek szombatonkénti, az olvasóterem és az őr szobája délutánonkénti takarításának elrendelését tervezte.

95 A szolga kötelessége volt az is, hogy ha szú vagy könyvmoly nyomait észlelte, jelentse a könyvtár őrének. A kötetlen állapotban érkezett könyvek beköttetése a könyvanyag technikai védelmének további feladatát jelentette. A kötetlen könyvek — mint láttuk — katalogizálva s véglegesen elhelyezve sem voltak. A köttetésre a múzeumi alaphoz csatolt különféle alapítványok kamatai szolgáltak; ezeket azonban a reformkorban nem használták fel. Űgy látszik, a leltározás megkezdésekor köttettek be utoljára nagyobb mennyiségű könyvet. Kuhinyi 1843-ban kezdte ismét szorgalmazni a köttetést, de a nádor ekkor az intézmény óriási építkezési és berendezési költségeire való tekintettel takarékosságra intette. A kötésre szánt összeg felhasználását s az évi 64 ezüst forint 100 forintra való kiegészítését Mátray kérte ismét 1847-ben, de a kérdés megoldása csak lassan haladt előre.

96 A könyvanyag biztonsága természetesen csak megfelelő épületben lehetett kielégítő. Az épület kérdése s az ezzel kapcsolatos egyéb feladatok sok gondot okoztak a reformkor tisztviselőinek. A Múzeum telkén álló régi épületek, ahol a gyűjteményeket 1817-ben elhelyezték, nedvesek voltak, düledeztek, a fal omladozott, úgy hogy a beázás és a teljes összeroskadás veszélye fenyegette őket. Az állandó javítgatások csak a pillanatnyi bajokon segítettek.

97 A helyzetet az 1838-as árvíz tette tarthatatlanná, melynek pusztításától az igazgatói tisztet is viselő Horvát irányításával a könyvanyagot sikerült ugyan megmenteni, de az épületek olyan mértékben megrongálódtak, hogy a könyvtár további őrzésére alkalmatlanná váltak.

98 266