AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1957. Budapest (1958)

V. Windisch Éva: Könyvtári munka a reformkorban az Országos Széchényi Könyvtárban

sohasem létezett. Ha ezt a naplót az igazgató megsemmisítette volna, az újságokban közzétett tudósításokból kell összeállítani az ajándékok jegyzékét. További problémák, hogy készüljön-e külön hiányjegyzék, s hogy azokat a duplumokat, melyeknek Széchényi-féle első példánya eltűnt, lepecsételjék-e Széchényi pecsétjével. Végül Horvát javaslatot tesz a leltározott anyag katalogizálására vonatkozólag. A nádor elrendelte az eddigi katalógusok újabb pótkötetének kiadását. A Széchényi-féle rendszer szerinti szakkatalógusok elkészítése azonban túlságosan sok időt igényelne — írja Horvát — kétségtelen viszont, hogy a könyvtár nem nélkülözheti a tökéletes katalógusokat s a könyvek rendszeres elhelyezését és jelzettel való ellátását, hiszen a könyvtáros legnagyobb szégyene, ha a keresett könyvet nem tudja előadni. Horvát elsősorban — mint a korábbi tervezetben is — betűrendes „repertórium universale" elkészítését javasolja, és az új szerzemények betűrendes katalógusának kiadását; azután lehet elkészíteni a szisztematikus katalógust, s esetleg az egyes tudományszakok külön kata lógusait. A könyvek végleges elhelyezését Horvát a szakkatalógus elkészítésétől teszi függővé; tarthatatlannak találja az adott helyzetet, amikor a formátum szerint elhelyezett könyvek között a verseskötetek például orvosi szakmunkákkal keveredtek össze.

40 A nádor válaszát Horvát felterjesztésére nem ismerjük; nyilván élőszóban mondotta el kívánságait, Horvát kérésére személyesen látogatva el a könyvtárba, hogy az ott uralkodó állapotokról meggyőződjék. A leltározás most már megindult, s mint a továbbiakból kiderül, a hiányok megállapításához szükségesnek látszó bonyolult módszerrel. A munka természetszerűleg igen lassan folyt: Schwartner már kezdetben kijelentette, hogy elfoglaltsága s egészségi állapota egyaránt lehetetlenné teszik, hogy a leltározásban személyesen részt vegyen. Horvát a hungarica-anyaghoz kezdett hozzá, Kovachich adjunktus a soproni könyvtár anyagához. Kovachich azonban hamarosan szabadságot vett ki, majd lemondott állásáról. így Horvát maga folytatta a munkát a már megmozgatott soproni anyagon. Ekkor vette észre, hogy a különféle eredetű gyűjtemények az évek során összekeveredtek, úgy, hogy gyakran valamennyi könyvjegyzék átnézése után bizonyosodhatott csak meg arról, hogy a könyv még nincsen nyilvántartva; egyes könyvek katalogizáltaknak látszottak, de a vonatkozó katalógus hiányzott. 1822 februárjáig Horvai — részben télen, a fűtetlen raktárhelyiségekben — a két első szoba anyagát nézte át, mintegy ötezer kötetet, s több mint 500 eddig katalogizálatlan könyv címét jegyezte fel.

41 Horvát nehézkes és rendkívül hosszadalmasnak ígérkező munkáját az a körülmény lendítette előre, hogy 1822 januárjában a nádor az időközben elhalt Tumpacher helyett Schedius Lajost, az esztétika és a görög nyelv professzorát bízta meg a leltározási bizottság elnökletével.

42 Schedius feladatának megfelelően kézbe is vette a leltározás irányítását. A Horvát által ismertetett nehézségeket a nádor tudomására hozta, csatolva hozzájuk saját észrevételeit is: hogy a kötetlen és így számba sem vett könyveknek nem lévén végleges helyük, ezeket a rongálódás és elkallódás veszélye fenyegeti, s az olvasók sem juthatnak hozzájuk; hogy a helységek nedvesek, s hogy a szekrényeknek és polcoknak nem lévén állandó számuk, a könyvek jelzettel való ellátása nehézségekbe ütközik addig, amíg a szükséges végleges átren258