AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1957. Budapest (1958)

Kókay György: A bécsi Magyar Hírmondó (1789—1803)

böltsőjében fekszik-é a Magyar Litteratura, hogy folytatott írások sokáig életeket ne reménylhessék."

79 A folyóirat sorsa „hazánk tudósai"-it igazolta; Kármán, aki tisztán látta, hogy a magyar társadalom közönyének és részvétlenségének legfőbb oka a feudális életforma, kénytelen volt e közönyt saját folyóiratával szemben is tapasztalni. 1795 áprilisában Uránia a Házhoz című közleményben így számol be vállalkozásuk kudarcáról: „Sokan alattomos Szánakozással nézték, mindjárt Munkánk felállításának kezdetében intézetünknek jövendő öszveomlását, és azt, mint bizonyost jövendölték. Fenyegetve mutatták a Mindenes Gyűjteménynek ideje előtt letépett Asztagját, a Magyar Orféusnak megnémult Lantját; és . . . Vakmerők Ti, így szóltak, egy gyenge Leánykát eresztetek útnak, és nem rettegtek? — ... Minket is a fennemlített példák, és hajótörést szenvedett Társaink veszélyvállalásai el nem rettentettek; a Reménység édes varáslásával tsalogatott, hogy mi azoknál szerentsésebbek leszünk...

79 Vállalkozásuk kudarcát látva, azzal vigasztalják magukat, amivel Csokonai; az utókor elismerésével: „Leg alább fel marad jutalmul az a Meg-győződésünk, hogy egyenes szívvel igyekeztünk Litteraturánk elő mozdításában és kárt is szenvedtünk miatta. Reményük, hogy a jövendő Nyom igazságosabb lészen emlékezetünk eránt, és azon igaz Polgár-társaink közzé számlál bennünket, akiket nem rettentett el a Magyarnak Nyelvéhez való hidegsége, és — irni mertek."

80 Érdekes, hogy amilyen sokat és amilyen meleg hangon írnak a korabeli szépirodalmi folyóiratokról Görögék, bécsi hírlap-társukról, a Magyar Kurírról, annál kevesebbet olvashatunk újságukban. Mindössze néhány alkalommal emlékeznek meg róla, és akkor sem az elismerés, hanem sokkal inkább a bírálat hangján. Legtöbbször olyan helyreigazító cikkek alkalmával foglalkoznak vele, amelyek a Magyar Kurír némely állításait cáfolják. Egy alkalommal pedig az ellen a vád ellen tiltakoznak, amely szerint ők szórói-szóra kiírják a Magyar Kurír érdekesebb híreit. E vádat visszautasítják, és bizonyítékképpen arra hivatkoznak, hogy azok a hírek, amelyeket mindkét lap közöl, az ő újságukban fél héttel előbb megjelenik, tehát a „Magyar Kurir kiadója írt ki a miénkből egész lapokat, leveleket, sőt fél árkusokat is."

81 Mindez azt mutatja, hogy a két bécsi lap egymásban versenytársat látott és ez elhomályosította bennük egymás érdemeit. Oörögék, akik a legkülönbözőbb irodalmi irányokhoz tartozó írók érdemeit állandóan hangoztatták, és a folyóiratok jelentőségét is felismerték, a Magyar Kurírral kapcsolatban mindezt nem tették. Nem tudjuk, hogy köztük és Szacsvay közt esetleges elvi és személyi ellentétek, vagy pedig csupán üzleti féltékenység játszott-e közre ebben. A kassai, komáromi és pesti irodalmi és nyelvművelő társaságokon és kiadványaikon kívül olvashatunk a Magyar Hírmondóban egyéb „tudós társaságokról" is, amelyek a kilencvenes években különösen elszaporodtak hazánkban. Tagjai főleg fiatal írók és diákok voltak, akik lelkesen vállakoztak a nyelvművelés feladataira. E társaságok általában nem voltak hosszú életűek — a soproni kivételével.

82 1799-ben meg is dicsérik őket, amiért „a Magyar nyelv s Litteratura gyarapítására lett fel-buzdulása, nem tsak egy múlólag való tündér fel-hevülés volt." E társaságok a reakció erősödésével egyre gyanúsabbakká és nem kívánatosakká váltak a kormány számára. 184