AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1957. Budapest (1958)

Borsa Gedeon: A magyarországi ősnyomtatványgyűjtemények

1802-ben alapította meg könyvtárának felajánlásával gróf Széchényi Ferenc a ma is róla elnevezett Országos Széchényi Könyvtárat. Ugyanez évben állították vissza a feloszlatott pannonhalmi bencés főapátságot is. Mindkettő hamarosan jelentős ősnyomtatvány-gyűjteményre tett szert. 1826-ban — egy másik, igen jelentős főúri könyvtárral, a gróf Teleki család gyűjteményével — alapították meg a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárát. Az ekkor odakerült közel félezer ősnyomtatvány az évtizedek során az ország egyik legjelentősebb ősnyomtatvány-gyűjteménye lett. Ugyancsak a XIX. század első felében keletkeztek az első jelentősebb gyűjtemények, melyek tulajdonosai már nem főurak, vagy főpapok, hanem köznemesek, ill. polgárok. Ezek közül a legkiemelkedőbb bibliofilek: Jankovich Miklós (1773—1846) és Nagy István (1799—1863) földbirtokosok, Horvát István (1784—1846) egyetemi tanár. Az első világháború előtti félévszázad a magyar bibliofilia újabb fénykora. Ekkor a XVIII. század végéhez hasonló arányokban gazdagodtak ősnyomtatványokkal a magyarországi könyvtárak. Jelentős anyagi áldozatokkal és nagy szeretettel állították össze gyűjteményeiket főurak (gróf Apponyi Sándor, gróf Vigyázó Ferenc stb.), főpapok (Simon János prímás, Schlauch Lőrinc, Pauer János püspök stb.), tudósok (Nagy Iván, Ráth György stb.) és módos magángyűjtők (Emich Gusztáv, Todoreszku Gyula, Somogyi Károly, Kornfeld Móric stb.). Könyvtáraikban az ősnyomtatványok száma egy-két tucattól több száz kötetig terjedt. A gyűjtő halála után vagy árverésre kerültek és bel-, ill. külföldön szétszóródtak könyvtáraik (Nagy István, Schlauch Lőrinc, Emich Gusztáv stb.), vagy valamelyik nagy hazai közgyűjteményt gyarapították. Szerencsére ez utóbbi volt a gyakoribb eset. A könyvtárak közül vétel útján elsősorban az Országos Széchényi Könyvtár (az akkor Nemzeti Múzeum Könyvtára) gyarapította ezekben az években a hazai ősnyomtatvány állományt. Az első világháború óta eltelt évtizedek nem nagyon kedveztek az ősnyomtatvány-gyűjtésnek, így azóta a hazai könyvtárak ilyen művekkel alig gyarapodtak. A bibliofilek között egyre kevesebb lett az ősnyomtatványgyűjtő. A magángyűjtemények jelentős része fokozatosan a közkönyvtárakba került és így az előző időszakban megindult koncentráció fokozódott. Mind az állami, mind az egyházi könyvtárak gyűjteményeket egyre összébb és összébbvonják, hol a szakszerű feldolgozás és a megfelelő megőrzés, valamint a hozzáférhetőség jobban van biztosítva. Ez a fejlődés az állami vonalon természetesen lényegesen gyorsabban halad, mint egyházi téren, ahol a történeti keretek és hagyományok ennek a koncentrációnak lényegesen kisebb lehetőséget hagynak. Az említett központosításnak erőteljes lökést adott a legtöbb szerzetesi könyvtárnak 1950-ben bekövetkezett államosítása. Főleg ferences rendházakból — melyeket a XVIII. századi feloszlatás kevésbé érintett — származó néhány száz ősnyomtatvány központilag az Országos Széchényi Könyvtárhoz került. A helyzet ma hazánkban az, hogy az ősnyomtatványok csaknem kivétel nélkül állami, ill. egyházi közgyűjteményekben vannak, míg a magánkönyvtárakban levő ősnyomtatványok száma jelentéktelen. E cikk keretei arra szorítanak, hogy az ősnyomtatvány-gyűjtemények 152