AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1957. Budapest (1958)

J. Hajdú Helga: A kézirattár állományának gyarapodása a felszabadulás óta

A XV. század elejére tehető egy kis, hiányosan fennmaradt pergamenfüzet grammatikai szabályokkal, részben versben, részben prózában (Clmae 459). 1594-ben Helena ab Wackenfels volt a tulajdonosa. Johannes Tortellius Aretinus De orihographia sive Commentarii de orthographia dictionum a Oraecis detractarum c. munkáját 1449-ben fejezte be. A tudós szerző — V. Miklós idejében a Vaticana könyvtárosa és újjászervezője — e művében a görög nyelvből átvett latin szavak addig ingadozó helyesírását normalizálta. A terjedelmes munka első nyomatott kiadása Velence—Rómában jelent meg először, 1471-ben. Gyűjteményünkbe került másolata (Clmae 489) az ősnyomtatvány megjelenését csak kevéssel előzhette meg, vagy azzal talán egyidős is. A címlapot levóldísz és finomrajzú iniciálisok ékesítik. 8. Történelmi munkákból csak eggyel találkozunk, ez pedig Matthaeus Palmerius Liber de Temporibus c. munkája.

19 Kéziratunk (Clmae 486) csak 1448-ig közli az annales-eket, nem tartalmazza a Matthias Palmerius által készített 1450-től 1481-ig terjedő kiegészítést, a másolás ideje tehát valószínűleg 1481 elé esik. 9. Jogi tartalmú kéziratok: Nicolaus ab Ausmo (Osimo) 1444-ben készült Supplementuma, Bartholomaeus Pisanus (vagy a Sancto Concordio) De casibus conscientiae c, 1338-ból való művéhez. Másolatunk (Clmae 471) XV. századi, apró humanista írással, vékony pergamenen; kezdeti Q iniciáléja és lapszéldísze kivágva; végén csonka.

20 XIV—

XV. századi, részben jogi természetű szövegek kolligátuma a Clmae 504-es kötet. Előbb a jogi szövegekben használatos rövidítések jegyzékét találjuk (XV. század), majd egy elején csonka, s belsejében is rendkívül hiányos szöveggel, XIV. századi kéztől, amelyet a kötéstáblán egy későbbi kéz ,,Excerpta ex Summa Pisani"-ként jelez. A szöveg nem azonosítható Bartholomaeus Pisanus műveivel; Pisanuson talán a pisai születésű Hugutius (Huguccio) értendő; a Decretumhoz írt Summa jávai való egybevetés — kiadás hiányában — eddig még nem állt módunkban. A jogi szöveget ,,Aristotelis naturalia problemata secundum speciem compilation^ ad quaecumque medicinalia" követi,

21 majd Alanus ab Insulis híres társadalomkritikai-etikai műve, a Planctus Naturae. A kézirat az idők folyamán erős rongálódást, kíméletlen csonkításokat szenvedett. A margókra későbbi kéztől rótt feljegyzéseket utóbb nagyrészt ki vakarták. A kódex, két bejegyzésből következtetve, részben vagy egészben cseh területen lehetett, még a középkorban. A városi jog emlékét idézi, német nyelven, a Wienerneustadtnak II. Lipót herceg által 1334-ben adott privilégium XVI. század eleji másolata (Cod. germ. 55). Jogászok gyakorlati munkájába engednek bepillantanunk két felsőolaszországi „nótárius publicus" feljegyzései. Az egyiktől, Dominicus Gétitől az 1483—1501 és 1517—1519-ben Falzedóban (ma: Falze) és környékén kiállított okiratok fogalmazványai maradtak fenn, igen rongált állapotban (Clmae 497), a másiktól, Antonius Sburlatitól pedig három protocollum-íüzet (1497—1510,1501—1503,1518—1527) az általa San Salvatoréban és szomszédos helyein szerkesztett ügyiratokról (Clmae 517). A két kézirat különböző 119