Rotarides Mihály (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 32. (Budapest 1939)

Tasnádi Kubacska, A.: Trilophodon angustidens Cuv. forma praetypica koponyamaradványa Zagyvapálfalváról

Helyenként kövületdús agyag és homok a glaukonitos csoport felett (20—30 m). Cápafogas tengeri homok Ipolytarnócon. (NOSZKY szerint ezek az oligocén legfelső rétegei.) A leírásra kerülő lelet a következő részekből áll: maxilla töredék az agyarpárral, alsó állkapocs két agyarral és mindkét oldali fogsorral, végül néhány fogtöredék a felső állkapocsból. Nem lehetett eldönteni, hogy az állat csontváza vagy egyes vázrészei bent maradtak-e a bezáró rétegekben? A koponya ép megtartásából, valamint az alveolusokban ülő sértetlen agyarakból azt kell következtetnünk, hogy a csontváznak több része maradhatott feltáratlanul s ment végkép veszendőbe. Az alsó állkapocs kevéssé deformálódott a rétegnyomás következtében. A maradványok leírása. Felső agyar (F). Jobb és baloldali agyar az alveolusok falával és az állközticsont töredékével. A baloldali agyar ép, a jobboldali sérült. Hosszuk az alveolus szélétől mérve: 54 cm. A jobboldali agyar keresztmetszete tövénél: 76X60 mm. A zománc borítás szélessége középen: 54 mm. A zománc borítás szélessége proximalis végén: 63 mm. A baloldali agyar keresztmetszetének* körvonalát a mellékelt 1. sz. rajz mutatja. A körülrajzolt rész az agyar tövéből származik. Az agyarak belső oldala laposabb, hegyök felé koptatott, külső oldaluk kidomborodó. Az agyarak hosszanti irányba kevéssé íveltek. Hegyökkel kifelé hajolnak. Hegyök tompán kúpos. Eredeti állásukban kissé kifelé csavarodottak. Alsó, konkáv felük lapított és tövétől hegyéig zománc fedi. A zománc borításon hosszanti barázdák futnak, de a csúcs előtt 150 mm-rel végződnek. öregebb állatok felső agyara, az agyar hegyét és tövét kivéve, a szájüreg felé eső részén erősen koptatott. Karcolások és kopási barázdák láthatók rajta. Mindez azt bizonyítja, hogy az állat, akárcsak a ma élő elefántfélék, táplálékát végigtolta hosszúra nyúlt állkapcsában a fogsorig, miközben az ormány durva, homokos, iszapos bőre és a betolt táplálék erősen horzsolta, koptatta az agyarakat. Az állatnak tehát nem lehetett olyan rövid ormány a, mint azt néhány rekonstrukción láthatjuk. A felső agyar hegye minden esetre túlnyúlt az ormányon és kevéssé kifelé állott, mert az ormány már nem érte el és nem koptatta az agyarak hegyét, sem az agyarcsúcsok belső oldalát.