Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 24. (Budapest 1926)

Noszky, J.: A magyar középhegység ÉK-i részének oligocén-miocén rétegei: I. Az oligocén - a miocéntől való elhatárolás kérdése

áll, amelyekből az egyes facieseket, helyi szinteket nem lehet általánosítani. De viszont a FucHs-BLANCKENHORN-féle elmélet szemelőtt tartásával, kénytelen mindenki erre az eredményre jutni. Az esztergomi szénterületen más eltérések is vannak, nevezetesen az alsóbb szintekben az édesvízi rétegek és kiadós széntelepek (104, p. 88—-41). A széntelepek tovább Ny felé is megvannak pl. Szob felett (46, p. 5) ; Esztergomtól K-re, a a börzsönyi hegység tövén és Ny. Nógrádban, amint az utóbbit jeleztem is már, számos helyen, de csak nyomokban, vékony, össze nem függő lencsékben. A legnagyobb vastagság PÁLFY adatai szerint (53, p. 137) Marcaltól K-re a Csurgó-patak völgyében volt, 1 m vastag, de — földes szén — azonkívül egy Bánk és Romhány közt fúrt lyukban, ahol 95 m mélyben 70 cm jó szenet fúrtak át — állítólag. (E közlést másodkézből kapván, hitelességét nem tudom garantálni.) De az észlelt vékonyabb szenek, igen jó, kagylóstörésű, fényes barna szenek. Bizonyos méretekben ilyen váltakozó rétegekről lehetne beszélni lithologiailag Ipolytarnócz—Rapp—Pilisnél, azonban ezeket a kizárólagos tengeri fauna és a jelentékeny glauconit -tartalom már inkább a következő csoporthoz csatolja. 3. A glauconitos homokkő és átmeneti faciesei. A f. oligocénnek a palóczföldön, illetőleg annak középső részein kétségtelenül a legjellemzőbb, legelterjedtebb kifejlődését az u. n. glauconitos homokkőrétegek alkotják; ez a palóczok apóka homokköve. (T. i. ez az apóka elnevezés ott elég változó képződményekre használatos, általában a nép az illető kerület legközönségesebb, legelterjedtebb felszín alól is kibukkanó, lazább szerkezetű képződményét hívja apokának, így a K. miocén schliernek és a felső oligocénnek apró darabokra töredező agyag paláit legtöbbször; de ahol megvan — a diatomas palákat is — sőt az andesit-tufákra is alkalmazzák helyenkint. Nógrád—Gömör—Heves határos részein pedig a glauconitos homokkőre mondják ezt; s így használták ezt régi búváraink is (KTJBINYI—SZABÓ). Tehát az apóka homokkő elnevezés helyileg is, historiailag is megállhat, de a puszta apóka név inkább a laza, töredező palás agyagokat jelenti.) A glauconitos homokkőszerű kifejlődések és betelepülések természetesen helylyel-közzel, különösen a határrégiókban, a már említett képződmények vidékén is megvannak, mint ahogy a glauconitos homokkőben is lehetnek és vannak is kisebbszerű agyagos betelepülések. S így a glauconitos homokkő lényegében petrographiailag a legelterjedtebb képződménye a palóczföldi oligocénmiocén medencéknek, illetőleg kis geosynclinálisnak. A typusos glauconitos homokkő igen változatos szemnagyságú, muskovittartalmú, quarcos homokkő, amelyben egyes padokban sok Annales Husci Nationalis Hungarici. XXIV, 20