Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 24. (Budapest 1926)

Noszky, J.: A magyar középhegység ÉK-i részének oligocén-miocén rétegei: I. Az oligocén - a miocéntől való elhatárolás kérdése

lágyabb, zöldes-barnás, helyenkint elég mállott stádiumban levő szemecskéje van a meglehetősen változatos összetételű, vastartalmú hydrosilicatoknak ; az igen sokféle eredetű, vagy legalább is így magyarázott mállási termékeknek: a Glauconitoknak.

1 Ez azután helyenkint (pl. Ságujfalu v. Karancsvidék, Rapp) egész sötétszínűvé teszi a padokat. Nevezetes jellemvonása, hogy helyenkint, de különösen a Zagyva és Tárna vidékén s a határos gömöri részeken hatalmas fej- vagy cipóalakú concrétiók vannak benne és szerkezetük is gyakorta discordans parallel, illetőleg diagonalis álrétegzettséget mutatnak. (100, p. 84) A kimálló, többnyire ferdén álló concrétios sorozatok, az erdeitől megfosztott vidékeken a hegyoldalaknak sokszor fantasztikus formákat kölcsönöznek (pl. istenmezei Noé szőllője). A Zagyva—Tárna menti részeken a rétegvastagság több mint 300 m ; ellenben a szélek felé, az átmenetekben jóval kisebb, a többi más jellegű képződmény javára. Ez az egyik ok, amiért kénytelen az ember a lithologiailag oly különböző képződményeket egy szintbe sorozni, aminek azután a palaeontológiai és palaeogeographiai adatok se mondanak ellent. Persze az elhatárolás lefelé — mikor az átmenet fokozatos •— szinte lehetetlen. A glauconitos homokkő általában kövületszegény, eltekintve a szélső és magasabb szintbeli faciéseitől. Itt-ott észlelhetni benne csak egy-egy Összetört, vastagabb kagyló stb. töredéket (Ostrea, Pecten, cápafog), ami arra vall, hogy a durva üledékben már jó részben eredetileg, a képződéskor elpusztultak a szerves zárványok ; de azért helyenkint mégis akad itt-ott olyan kifejlődés, amelyben aránylag bővebb a kövület (Salgótarjántól É-ra: Luby kőbánya). A glauconitos homokkő-terület, mely több 1000 km

2 terjedelmű fontosabb szélső és átmeneti fáciesei a következők: 1. A Salgótarjántól ÉNy-ra levő területek (átmenet az agyagos zónák felé): Nógrádmegyer, Sós- és Kis-Hartyán, Ságujfalu, Karancsság, Szalmatercs, Piliny környékén. Itt a kimondottan glauconitos homokkőréteg ÉNy-felé fokozatosan elvékonyodik és helyét a mélységben agyagos-homokos facies foglalja el. Sőt a glauconitos homokkő-csoport padjai közé is vastagabb homokos agyag betelepülések iktatódnak be, amelyek faunája néhol szokatlanul bőséges s egészen schlier jellegűvé válik (sok sima Pecten stb.), sőt még bitumen-nyomok is észlelhetők benne a gazdag faunából kifolyólag, mint azt a HEOZIENTSIK bányaigazgató úrtól felfedezett és alaposan begyűjtött kishártyáni és ságujfalusi feltárások mutatják. Ilyen-féle átmeneti faunának lehet minősíteni lényegében az egercsehi szénmedence Ny-i peremén levő részleteket a szentdomonkosi faunával és a szuhavölgyi, 1 ZIRKEL: Lehrbuch der Pétrographie, 2. Auflage. Leipzig; III, 1894, p. 728—729.