Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 15. (Budapest 1917)

Soós, L.: Vizsgálatok a magyarországi Pulmonáták rendszertani anatómiája köréből

MAGYARORSZÁGI PULMONÁTÁK ANATÓMIÁJA. •7 néven szoktak emlegetni s a melyet legigyszerűbben, talán buccalis duzzanatnak nevezhetünk. Kezdőrészén van a szájnyílás. A duzzanat belsejében lévő üreget az állkapocs két részre osztja, az elülső, nagyon kicsiny üreg a szájüreg, a hátsó, nagyobb üreg pedig a buccalis üreg vagy garat. Meg kell jegyeznem, hogy a legtöbb szerző egyszerűség, illetőleg könnyebb kifejezhetőség kedvéért röviden az egész képződményt, vagyis az egész buccalis tömeget pharynxnak nevezi. A buccalis,üregben foglal helyet a rágószerv, mely két főrészből áll, jelesen az állkapocsból és a Molluscákra rendkívül jellemző reszelőből vagy radulából. A két szerv morphologiailag egyébként teljesen független egymástól. Az állkapocs a buccalis üreg boltozatán, tehát a dorsalis oldalon, haránt irányban elhelyezkedő, egy vagy több részből álló szilárd lemez, mely azonban egyes esetekben teljesen hiányozhatik is. Anyagát illetőleg conchyolinból, bizonyos chitinszerű anyagból áll. Az állkapocscsal bíró Stylommatophoráknak egyetlen állkapcsuk van, míg a Basommatophoráké eredetileg 3 részből áll, egy középső, nagyobb, fórészből, melyhez kétoldalról egy-egy kisebb lemez járul. A járulékos lemezek gyakran összeforranak a főlemezzel, az ilyen Basommatophoráknak tehát szintén csak egy állkapcsuk van. Az állkapocs nagyon jellemző a csigák egyes csoportjaira, azért sok szerző, különösen régebben, ezt a szervet használta föl elsősorban a Stylommatophorák rendszertani taglalására. Az állkapocs felülete u. i. egyszer egészen sima, széle pedig egyenes vonalú (oxygnath állkapocs), máskor ellenben felülete harántul finoman barázdált, minek megfelelően széle csipkézett (aulacognath állkapocs), ismét máskor pedig felülete erősen bordázott, széle meg fogazott (odontognath állkapocs). Ezek azonban csak a főbb typusokat képviselik, melyeken kívül az állkapocsnak még több változata is van. A rágókészülék másik része, a radula, a buccalis üreg ventralis oldalán, egy nyelvszerű, hátra felé lelapuló és a pharynx falába lassanként beolvadó, elül ellenben erős ívben előre ugró

: izmos, saját izmokkal mozgatható szerver, az ú. n. nyelven ül, melynek támasztékát erős, porczszerű szövet alkotja. A radula a «nyelv» felületét vonja be s hátrafelé belé nyúlik az ú. n. radulazacskóba, mely egyszersmind a radula képződésének helye is. Tudnivaló u. i., hogy a radula elülső része használat következtében állandóan kopik s az elkoptatott részek helyett a radulazacskóban állandóan újak képződnek. A radulazacskó nem más, mint a pharynx vakbélszerű, eredeti helyzetében annak ventralis oldalán helyet foglaló kitüremlése, függeléke. Nagysága nagyon különböző, mert míg egyszer hosszabb magánál a buccalis duzzanatnál is, máskor csak apró, félgömbszerű kitüremlés annak a falán. A radula maga lapos lemez, mely, mint az imént említettem, a «nyelv» felületét vonja