Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 15. (Budapest 1917)

Soós, L.: Vizsgálatok a magyarországi Pulmonáták rendszertani anatómiája köréből

80ÓS LAJOS be s így alakja annak a felületének alakjától függ. Leggyakoribb alakjáról talán úgy adhatok legkönnyebben megérthető képet, ha kurtaszárú, hajlott szopókájú pipához hasonlítom. Ha az ilyen pipát nyílásával lefelé fordítva képzeljük, nagyon megközelítő képet kapunk a Stylommatophorák radulájának alakjáról, a mennyiben a pipa maga ebben a helyzetben a radula elülső, a szájnyílás felé eső, erősebben ventralis irányban hajlott részének, szára a «nyelv» hátoldalát fedő s rézsútosan hátra és lefelé haladó, ívesen fölfelé hajló szopókája pedig a radulazacskóban lévő s ennek alakjának megfelelően ívesen fölfelé hajló részének felel meg. A radula szélei ezen kívül a «nyelv» jobb- és baloldalának megfelelően kétoldalt lefelé türemlettek. A radula anyagát szintén a rendkívül szívós conchyolin alkotja. Finomabb szerkezetét illetőleg két részt különböztethetünk meg rajta, jelesen a «nyelvet» bevonó alap- vagy radulahártyát és az azon szabályos hosszanti és harántsorokban elhelyezkedő fogakat. A fogak maguk az alaphártyán ülő alaplemezből ós a tulaj dónké peni fogból állanak, melyek az alaplemeznek egyenes, horogszerűen hátrafelé hajló folytatásai s egy vagy több éles hegyben végződnek. A Pulmonáták sorában nagyon gyakori a háromhegyű fog, azért a fogak leírása alkalmával ebből indulunk ki. A három hegy közül a középső, a mesoconus a legnagyobb és legerősebb, míg a mellette jobbrólbalról lévők, a mellékhegyek, kisebbek. A mellékhegyek közül a középvonal felé erőt endoconusnak, a radula széle felé esőt pedig ectoconusnak nevezzük. Miként említettem, a fogak szabályos hosszanti és harántsorokban helyezkednek el. Egy-egy harántsor fogainak száma egyenlő, azért a radula jellemzésére teljesen elégséges egyetlen harántsor fogainak ismerete, sőt még az sem szükséges, mert a radula symmetrikus volta miatt elegendő egy félsor ismerete, mivel a fogak a középvonaltól jobbra és balra teljesen egyenlően, symmetrikusan vannak kifejlődve. A középvonal, vagyis az ú.n. rhachis mentén fekvő fog rendesen sajátos, a többitől elütő, symmetrikus szerkezetű, ezt a fogat középsőfognak (rhachis- vagy centralis fog) nevezzük. A középsőfogak alkotta symmetriavonaltól jobbra és balra rendesen két-két pasztát lehet megkülönböztetni, egy-egy belsőt s egy-egy külsőt. Az egy pásztába tartozó fogak többé-kevésbbé megegyeznek egymással, ellenben eltérnek a szomszédos pászták fogaitól, úgy hogy a radula öt hosszanti pásztára oszlik. A középvonal, illetőleg középső pászta mellett fekvőket adradialis vagy pleuralis, a radula két szélét elfoglaló pásztákat pedig uncinalis pásztáknak nevezzük. A pleuralis pásztán lévő fogakat mellékfogaknak (pleurae), az uncinalis pásztán lévőket pedig peremfogaknak (uncini) hívjuk. Az egyes pasztákon lévő fogak száma és alakja, esetleg valamelyik pászta fogainak teljes hiánya rendkívül jellemző a Molluscák bizonyos csoportjaira, minek következtében rendkívül alkalmas egyes