Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 2. (Budapest 1904)

Koch, A.: A beocsini czementmárga kövült halai

26 I)' KOCH ANTAL 5. Végre szintén a mult nyáron kaptam egy hengeres csonttöredéket (V. tábla 4. ábra), melynek két izületi vége le van törve, de alakja és nagysága után itélve, ugyanennek a Testudo-iajn&k felkarcsontja (Humerus) lehet csak. Ezeket a maradványokat a M. Nemzeti Muzeum egy Testudo graeca L. var. Boettgeri MOJS. vázának hátpaizsával és a palreontologiai irodalomban közölt ábrákkal és leirásokkal egybevetvén, arra a meggyőződésre jutottam, hogy a beocsini 7esft«7o-maradványok, úgy az élő T. graeccitöl, valamint az eddigelé ismeretes nagyszámú fossilis Testudo-i&jokiól is lényegesen eltérnek. Az utóbbiak jegyzékét és rövid jellemzését Dr. G. A. MAACK 1 és B. HABERLANDT 2 értekezéseiből vettem át. Az első és fő eltérés mindjárt abban mutatkozik, hogy a beocsini Testudo-nak hátpaizsa, megengedve azt is, hogy a lefelé ható hegynyomás tetemesen lelapította, aránylag mégis jóval kevésbbé boltozottnak látszik, mint a legtöbb élő és kihalt Testudo-fajé, és e tekintetben inkább az jEm;/s-nemnek fajaira emlékeztet. De hogy ennek daczára mégis Testudo-íajj tű van dolgunk, azt a csigolya- és bordalemezeknek (Vertebralia és Costaliai egymás között való elhelyezkedési viszonya, és az utóbbiaknak ettől függő alakja bizonyítja. A Testűdo-nemnél ugyanis, a mint azt HABERLANDT kiemelte, a 2-ik és a 4-ik bordalemez (a fejtől számítva) rendesen csak egy-egy-, a 3-ik és 5-ik ellenben 3 3 csigolyalemezzel érintkeznek, minek következtében a bordalemezeknek váltakozva össze- vagy szétmenő oldalvásti határvonalakkal bíró ékforma alakot kell fölvenniök. Az Emys-nemnél ellenben a bordalemezek (8- 8) mindvégig 2 2 csigolyalemezzel érintkeznek, minek folytán oldalvásti határvonalaik párhuzamosan futnak le. A beocsini teknősmaradványokon tényleg az első, a Testudo-ra jellemző viszonyt látjuk kifejlődve. Egy második eltérésnek látszik előttem a beocsini Testudo peremlemezeinek feltűnő vastagsága, tetemes szélesség mellett ; legalább az összehasonlításra szolgáló Testudo graeca-nak peremlemezei aránylag jóval vékonyabbak. De lássuk, hogy egyéb tekintetben is mik a beocsini fossilis fajnak eltérő bélyegei a recens T. graeca-val és az eddigelé ismeretes fossilis fajokkal, első sorban a T. graeca-hoz közel álló Testudo antiqua BRONN fajjal

3 hasonlítva azt össze. 1 Die bis jetzt bekannten fossilen Schildkröten. (Palaeontographica. XVIII. Bd. 1868—69. p. 193.) 2 Ueber Testudo prœceps n. sp., die erste fossile Landschildkröte des Wiener Beckens. (Jahrb. d. k. k. geol. Reichsanst. XXVI. B. 1876. p. 243. Taf. XVI. Fig. 13.) 3 Ez egy BRONN-tól felállított, a hohenhöweni (Wurtemberg) édesvízi gipszből való kihalt faj. (Nova Acta Acad. Leopold. 1831. II. p. 200. tab. 63 et 64.) Utána