Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 2. (Budapest 1904)
Koch, A.: A beocsini czementmárga kövült halai
18 I) ' KOCH ANTAL sága 9 cm. A gerinczoszlop a törzscsonk alsó széléhez közel vonul végig s így annak hasi része teljesen hiányzik. A gerinczoszlopnak mellső és hátulsó végén néhány csigolyának a körvonalai, erősen beszűkített oldalaikkal, tisztán kivehetők, míg a törzs középső részében a sűrű pikkelytakaró alól csak homályos körvonalaik tűnnek elő. .Jól látszanak az idegíveknek tövisnyújtványai is, különösen a törzscsonk hátulsó részén : kevésbbé jól tűnnek föl a háti sörényúszók rendetlenül álló támasztó csontjai, melyek a tövisnyújtványok közé nyúlnak. Ezt a törzscsonkot a nagy pikkelyek eredeti helyzetükben csaknem teljesen befödik. A fej helyén csupán egy pálczikaforma és egy lapos csontnak a töredéke maradt meg. melyeknek minőségét nem lehet meghatározni. Ezt a nagyon hiányos törzscsonkot az AGASSIZ művében közölt ábrákkal összehasonlítván, azt találtam, hogy leginkább hasonlít annak IV. kötete 4-ik tábláján feltüntetett Lates yibbus fajához, mely a montebolcai alsó-eoczén márgapalában találtatott, s melynek leírása a IV. kötet 27. lapján van közölve. A csigolyák alakra teljesen hasonlók, de valamivel nagyobbaknak látszanak, mint a beocsini maradványon. A csigolyák száma a gibbusnál : 25, és pedig 10 hasi és 15 farkcsigolya. A beocsini haltörzsön 18 tövisnyújtványt és így ugyanennyi csigolyát is lehet megszámlálni, tehát elől és hátul is hiányozhatik egynehány. Beocsini halunknál a kicsiny mellső háti sörényúszó kb. 8 tövissugárból áll, melyek hosszában rendesen két részre váltak. Egy köriilbelől 10 mm.-nyi hézag után következik a hosszabb és magasabb hátulsó háti sörényúszó, melyen vagy 10 sugárt olvashattam össze, de a hátulsó vége hiányzik; míg a L. gibbus-nál 12 azoknak a száma. E sugaraknak alsó fele merev, tagolatlan, holott felső részük apró tagokra osztott, tehát lágy és hajlékony volt. Az utóbbiak azonban a beocsini maradványon szét vannak szóródva és nem vehetők ki tisztán. A Lates gibbus kerekded pikkelyei AGASSIZ szerint a hal testének nagyságához mérve feltűnően nagyok. Az oldalvonal fölött azoknak csak három sora. alatta pedig 8—9 sora húzódik végig és ez ennek a fajnak legfontosabb bélyege az élő fajokkal vagy a Lates egyéb fossilis fajaival szemben. A beocsini halnál is feltűnő nagyok és hasonló alakúak ugyan a pikkelyek, de mivel az oldalvonalnak nyomát nem lehet látni a maradványon, nem mondhatom, hány sora fekszik fölötte vagy alatta. Csak azt konstatálhatom, hogy a gerinczoszlop felett a hátig a pikkelyeknek körülbelül 7 sora olvasható össze. Ebből is következik, de szemmel látható is, hogy még sincsenek akkorák a pikkelyei, mint a L. gibbus-éi. A beocsini halmaradvány pikkelyeinek eredeti kerülete soha sincs jól határolva; többnyire sűrűn fekszenek egymáson, kiálló széleik ki
