Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 2. (Budapest 1904)
Koch, A.: A beocsini czementmárga kövült halai
A BEOCSINI CZEMENTMÁRGA KÖVÜLT HALAI. 19 vannak csipkézve vagy lekoptatva és így csak valószínűnek jelezhetem azt a lapított köralakot, melyben a rajzoló a 14 6 ábrán, kétszeres nagyításban, egy pikkelyt feltüntetett. Azt sem tudtam határozottan megállapítani, hogy a pikkelyek hátulsó széle linoman fogacskázott-e, mint a Perciclae családbeli halaké szokott lenni. A mi a beocsini hal pikkelyeinek felületi díszítését illeti, az egészben véve azonos a Latus gibbus-éval; csakhogy az érdességet okozó elemi részecskék aránylag még sűrűbbek. A pikkelyek növekedésének középpontjából ugyanis, mely körülbelől annak közepe tájára esik, igen finom bordák mennek széllyel sugár irányban a kerület felé és abban az arányban, a mint széjjelebb mennek, újra meg újra kettéágazódnak. minek következtében a kerületig egyforma sűrűn lepik el a pikkely felületét. Ezeket a finom, sűrű bordákat a kezdőponttól kifelé finom növekedési körvonalak szeldesik keresztül, ily módon a sugaras bordakat számtalan apró, keskeny pikkelyszerű részecskére széttagolva, melyek a puszta szemnek, mint pettyek tűnnek fel és felületét érdessé teszik. Ritkább esetekben a bordák és a növekedési vonalak a középpont körül el is lehetnek simítva, de rendesen mégis az egész felületet elborítják. Az összes bélyegekben tehát, melyeket a beocsini halmaradványokon fölismerni lehetett, nagy hasonlatosság mutatkozik a Lates nemhez és annak különösen nagy pikkelyeivel feltűnő gib bus fajához. Azonosítani vele azonban még sem lehet a beocsini Lates-1. eltekintve a nagy korbeli különbségtől azért, mert a beocsini Lates pikkelyei aránylag mégis jóval kisebbek, mert testalakja szembetűnően nyúlánkabb és mert a hátsorényuszók tövisei is vékonyabbak, mint a gibbus-nél. De nagy pikkelyei miatt a beocsini Lates nem egyeztethető e nemnek más fossilis fajaival sem, melyek a geologiai korra nézve közelebb álló harmadkori rétegekből már ismeretesek. Nagyság és nyúlánk testalkat tekintetében a beocsini faj hasonlít a HECKEL-től leírt Lates Partschii fajhoz, mely a Lajtahegység (Breitenbrunn mellett) durva meszének egy finomabbszemű, lágyabb rétegében találtatott (id. m. p. 265. tab. XV. fig. L). Sajnos, hogy mind a két, de különösen a beocsini fajnak igen hiányos megtartása miatt,-a pontos összehasonlítás lehetetlen. Lényeges különbségek mutatkoznak azonban a csigolyák alakjában és a pikkelyekben, mely utóbbiak a L. Partschii-nál is elég nagyok ugyan, de még sem akkorák, mint a beocsini fajnál. E tekintetben a beocsini faj az eoczén L. gibbus és a felső-mediterrán L. Partschii között középhelyet foglal el. A KRAMBERc,ER-GoRJANovic-tól a zágrábvármegyei doljei szarmatakori tripolipalából leirt Lates rroaticus (id. m. p. 10. tab. IV. lig. 1. 2 3/í-8zeres nagyításban) jóval kisebb termetű, mert csak 62 mm. hosszú, mint a
