Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei (Budapest, 2008)

Nicolas Vleughels budapesti képe: XI. Kelemen pápa 170l-es beiktatási szertartása

alkotó svájci gárdisták pikái látszanak. Közülük csupán kettőt ábrázoltak teljes alakban, a pápa mellett: az egyikük - valószínűleg a pápai gárda parancsnoka - páncélt visel, a másik pedig azt a színes egyenruhát, amelyet Michelangelo tervezett aló. században. A pápa egész kísérete mint egy dombormű jelenik meg előttünk egy hosszú fal előtt, amelytől jobbra fenn impozáns, ciprusokkal szegélyezett épület emelkedik, balra pedig ókori emlékek, egy részük romos. Végezetül, a távolban, dombra kapaszkodó menet látható - a Krisztus bevonulása Jeruzsálembe jelenete -, mintegy az új egyházfő Róma városában történő felvonulásának párhuzamaként. A római helyszínek topográfiai pontatlansága ellenére bizonyosak lehetünk abban, hogy az örök városban járunk: a háttérben kétséget kizáróan a Farnese-kertek, a bal oldalon Titus diadalíve látható. A díszfelvonulás már elhagyta a Capitoliumot, áthaladt a Forumon, s a háttérben, a Krisztus bevonulása Jeruzsálembe-jelenet mellett felsejlik az egyik alkalmi diadalív, amelyet a menet útvonalán állítottak fel. A festményt hosszú ideig Francesco Trevisaninak (1656-1746) mlajdonították, akinek pályáját Pietro Ottoboni (1667-1740) bíboros egyengette, biztos kézzel. A kardinális -VIII. Sándor (Ottoboni) pápa (1689-1691) unokaöccse - már 1689-ben, huszonkét évesen bíborosi rangra emelkedett, és egész életében Róma egyik legkiválóbb mecénása és gyűjtője volt. A fenti attribúció a lovon ülő egyházfőt egyértelműen VIII. Sándor személyéhez kapcsolta. Trevisani szerzőségét és a pápa VIII. Sándorral való azonosítását Heinrich Bodmer is elfogadta a Trevisanifestményekről 1928-ban készített sommás listájában,

6 csakúgy, mint a Szépművészeti Múzeum frissebb katalógusai.

7 Pedig 1869-ben Otto Mündler már hangot adott kétségeinek Trevisanival kapcsolatban, és egy a művészről 1977-ben kiadott monográfia" a festményt nem is közölte. 1999-ben Valter Curzi megkérdőjelezte a pápa személyének VIII. Sándorral való azonosítását is, akit 1689. október 6-án választottak meg, és beiktatási szertartására néhány nappal később, október 23-án került sor.

9 A processzió részletekbe menő leírásai ugyanis arról tudósítanak, hogy a meglehetősen éltes, 1610-es születésű pápa nem lóháton, hanem gyaloghintajában ülve vett részt a szertartáson.

10 Curzi a Trevisaninak attribuait képen sem a művészre jellemző „finom és elegáns stílust", sem „a festőiségre törekvést és sajátos festési modort" nem fedezte fel, ezért a festményt olyan római vagy francia festő művének tartotta, aki a 17. század végén dolgozott Rómában: raffaellói, dominichinói és poussini emlékezések arra ösztönözték a kutatót, hogy „fiatal, talán francia" festő munkájának tekintse a művet." Ezt vette át Dobos Zsuzsa, aki kiemelte, hogy a „tiszta színek és a sima festésmód a mester klasszicizáló ízléséről tanúskodnak, csakúgy, mint a Domenichinótól és Poussintől átvett idézetek". Ugyanő hangsúlyozta „a csoportfűzés bizonytalanságát és az alakok helyenként bábszerű megformálását"; megfigyelései Curzi tézisét támasztják alá: eszerint a kép „egy pályája elején járó mester" műve lenne.

12