Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 105. (Budapest, 2006)

ANNUAL REPORT - A 2006. ÉV - Sigismundus Rex et Imperator. Művészet és kultúra Luxemburgi Zsigmond korában, 1387-1437

kiállításon tárgyalt Mariazell, és vele a festészet is!) jellemző képe bontakozott ki, kevésbé, de fontos művekkel (Székesfehérvár, Pécs, Siklós) a szobrászat. Követte a „Luxemburgi Zsigmond portréja" című rész, a Zsigmond-ikonográfia eddigi legteljesebb bemutatójával (de a Budapesten 1987-ben szerepelt, most Prágában vendégeskedő görlitzi portré nélkül). A legjelentősebb eredményeket az állítólag rossz állapotú, és ezért nem kölcsönözhető bécsi portréval kapcsolatban lehet regisztrálni. A luxemburgi konferencián, a prágai katalógus két változatában és Ulrike Jenny budapesti katalóguscikkében erről meglehetősen (alapvető technikai tényekben is) ellentmondásos kép bontakozott ki. Mindenesetre, úgy látszik, végleg elszakadt a Pisanello-attribúciótól, viszont a legtöbbet emlegetett és gyengébb kvalitása miatt aligha meggyőző párhuzam, a prágai karmelita-félalakok datálása időközben feltűnő ingadozásba kezdett a húszas évek és a negyedik évtized vége között. Meggyőző viszont a Zsigmond-fiziognómiának az 1420-as évekre datálása, s ezért Jékely Zsombornak egy katalógustételben adott javaslata arról, hogy a portré esetleg egy Zsigmondhoz prágai koronázása idején csatlakozott - akár magyarországi - mester műve lehet, nemcsak figyelemre méltó, hanem reális megoldás is lehet. Mindenesetre, a Zsigmond-portré-fejezet egyértelműen a római királyság idejére datálja ezt az egyetemes művészettörténeti érdekű jelenséget. Az ezt követő, „Pecsétek és pénzek" címet viselő fejezet és kiállítási egység az, amely a hagyományos uralkodói reprezentáció és a portré igénye közötti átmenetet részleteiben követhetővé tette. Az igazi főrész a negyedik fejezet volt: „A sárkányos lovagok világa" - az udvarnak kissé Drakula-ízűre sikerült körülírásával (koncesszió a közönségnek!). Benne az építkezések jellemzése - a kiállításban csak jelzésszerűen, a katalógusban fontos adalékokkal. Takács Imre Petrus Kytel személyében egy, akár a stíluskritikai alapon megállapított, „grosslobmingi" (értsd: bécsi) kapcsolatokat is hordozó személyiségre mutatott rá. Annak persze, hogy a budai szobrok bármelyik mesterét nevén nevezhessük, metodikai akadályai vannak. Ugyancsak fontos, hogy Zsigmond pozsonyi építőmestere, Konrad von „Eriing" nevében Nördlingen rejtőzik - ahogyan ezt Eranz Bischoff kimutatta. Az udvari művészet néhány nagy művészettörténeti téma köré csoportosult. Az egyik a budai szoborlelet kérdése. 1974 óta, oly sok elszalasztott lehetciség után először kerültek a grosslobmingi és a Beauneveu-kört képviselő bourges-i, illetve mehun-sur-yèvre-i szobrok közelébe - a kvalitást illetően nemcsak megnyugtató, hanem kimagasló eredménnyel. A másik nagy témakör az udvari ötvösség volt, a kiállítás vizuális súlypontját képviselő, frissen restaurált, ezüst-arany ragyogásában domináló váradi Szent Lászlófejereklyetartóval. Amilyen meggyéízőek a művek, olyan elfogadhatatlan a váradi és a trencséni herma lényegében egy időre datálása. A sodronyzománc kronológiája fő műveken volt bemutatható, a tudományos áttörés azonban elmaradt: valamennyi e nemzeti büszkeségtől determinált