Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 105. (Budapest, 2006)

Maarten van Heemskerck budapesti Krisztus siratása-táblaképének restaurálása

A terminus ante quern: a kép 1916-ban már átfestett állapotban került a múzeum birtokába. Nem tudjuk, ekkor mennyire látszottak a képen a retusálás foltjai. A leltározáskor a leírás szerint a „háttér tiszta kék ég, melyet középen a kereszt sötétbarna törzse oszt ketté".

16 Sajnos a festményről nem ismert korabeli műtárgyfotó.

1 A kép felbukkanását ismertető publikációk fényképein mindenesetre nem láthatók azok a retusfoltok, amelyek az utóbbi évtizedekben már szabad szemmel is jól észlelhetők voltak.

18 A retusok elszíneződése alapján az átfestés keletkezése a 19. század második felére tehető. Mivel az átfestett alakok a feltárás során kiváló állapotban kerültek elő, a beavatkozás indítéka nem lehetett a háttér sérüléseinek elfedése. Csak stiláris természetű ok kerülhet szóba: Heemskerck manierista módon zsúfolt alkotását az átfestésekkel a klasszikus háromszögkompozíció reneszánsz ideáljához igyekeztek közelíteni.

19 KÖVETKEZTETÉSEK A festmény restaurálás előtti állapotában feltűnő volt, hogy a jelenet hagyományos ikonográfiájában szereplő alakok egy része, így Nikodemus és a szent asszonyok hiányoznak. Ez annál szokatlanabb volt, mivel Heemskerck hasonló tárgyú, Krisztus siratását vagy a sírba tételt ábrázoló művein mindig több alakot szerepeltetett.0 Urbach Zsuzsa feltételezése szerint a táblát kétoldalt jelentős mértékben megcsonkították, a hiányzó alakok a levágott részeken helyezkedtek volna el.

21 A budapesti festmény analógiájaként azt a jelenleg lappangó, vízszintes formátumú Krisztus siratását nevezte meg, amelyet utoljára a New York-i műkereskedelemből ismerünk.

22 A restaurálás eredménye nem támasztja alá ezt a feltételezést. A tábla körülvágása legfeljebb néhány centiméter elvesztését jelentheti. A kompozíció alul zárt, bár Mária Magdolna kenetes edényének talpa nyilvánvalóan valamivel távolabb volt az eredeti képszéltől. Felül a keresztfa törzsére helyezett titulus zárja ki annak a lehetőségét, hogy még jelentős méretű levágott részszel számolhassunk. Mária Magdolna ívesen hajló jobb karja és ennek párhuzamaként Krisztus alácsüngő balja kétoldalt egyértelműen lekerekítik a kompozíciót, Arimateai József Krisztust tartó karja is még éppen a képmezőbe esik. Ezekhez az eddig ismert kompozíciós sajátosságokhoz most újabbak járultak, amelyek megerősítik a kompozíció teljességének érzetét. A balról a kép belseje felé forduló szent asszony kissé meghajtott feje, illetve Nikodemus szintén befelé néző arca ugyancsak a kompozíció zártságáról tanúskodik. Nikodémusnak a keresztfa szögeit tartó keze pedig pontosan kitölti az egyetlen lehetséges helyet Arimateai József válla mögött. Az ikonográfiái hagyomány is a kompozíció teljes volta mellett szól. A New Yorkból ismert festmény a halott Krisztus frontális beállításával észak-itáliai hatást mutató, a szereplők fejeit egy sorba rendező kompozíciójával szemben a budapesti mű erősebben kötődik a németalföldi