Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 105. (Budapest, 2006)

Edzésben a szem. A készítéstechnika szerepe az ókori ékszerek attribuálásában

figyelhető meg a fülbevalópár és a szóló darab között. Az állatfej természethű megmintázása, a fülbevaló arányos felépítése, a forma és a díszítés összhangja, a technikai kivitelezés finomsága mind arra mutat, hogy az 5-6. bikafejes karikafülbevaló-pár igazi mestermunka. A szintén igényesen, aprólékosan kidolgozott 7. számú darab technikai szempontból bravúros alkotás. A szemhéjat jelző hármas vonal és bordaegyüttes középső vonalában lévő apró (kb. 0,1 mm átmérőjű), ívelt sorba, pontosan egymás mellé beütött pontok készítőjük aprólékos pontossága mellett rendkívül jó szeméről és kézügyességéről is tanúskodnak (7/g. kép).

18 Ennek ellenére a fülbevaló - egészét tekintve - „csupán" a kivételes precizitás terméke (vö. az 5/a-b., 6/a-b. és 7/a-b. képeket). Éppen ezért a felsorolt hasonló részletek inkább azonos készítési helyre utalnak, ahol két aranyműves azonos koncepció alapján, de a saját képességei szerint valósította meg ugyanannak az ékszertípusnak a tervét. Az Antik Gyűjtemény bikafejes karika-fülbevalóinak tanulmányozása során tehát világossá vált, hogy vannak olyan technikai részletek, amelyek alapján azonos készítőhöz vagy készítési helyhez lehet kötni darabokat. A készítő ismertetőjegyei lehetnek automatikusan végrehajtott mozdulatok eredményeként létrejött formák, jellegzetes szerszámhasználat nyomai, valamint azok a részletek, amelyek kivitelezése a készítő igényességéből fakad vagy a fizikai teljesítőképesség határát súrolja. Készítőre, de készítési helyre jellemző jegyként is lehet értelmezni egy-egy technikai fogást. Nagyon valószínű, hogy az ókorban is egy készítési helyen ugyanazt a megoldást alkalmazták egyfajta készítéstechnikai problémára, illetve ugyanolyan módon készítették el az ékszerek egyfajta szerkezeti elemét, alkatrészét. Egy technikai fortély (például a szűkítővágás) kitalálása, egy szerkezeti elem (például az összekötőelem, a karika) vagy kisebb részlet (például a bika szeme) kialakításának koncepciója a készítési hely egyik aranyművesétől származhatott, akitől azt az ott dolgozók megtanulták, és az általuk készített darabokon alkalmazták.

19 Ez azt jelenti, hogy egyetlen készítési helyen belül például egy technikai fogás jellemző vonása lehetett egyetlen aranyművesnek, ugyanakkor a készítési helynek is. Egy-egy jól bevált megoldást más készítési helyek is átvehettek, így ezek akár régióra is jellemzővé válhattak. Még tovább menve, az invenció helyétől jóval távolabbra is eljuthatott egy-egy technikai fogás vagy koncepció, ha például az azt ismerő aranyműves elhagyta addigi munkahelyét.

20 A készítéstechnikai részletek tehát, úgy tűnik, bevonhatók a műhely- és mesterkéz-azonosításba, értelmezésük azonban az aranyműves mesterség sajátosságai miatt nagy körültekintést igényel. Az automatikus mozdulatokkal létrehozott formák például kézre jellemzők ugyan, külön készített alkatrészek esetében (tartókarika, nyújtott ív) azonban egyaránt értelmez-