Csornay Boldizsár - Dobos Zsuzsa - Varga Ágota - Zakariás János szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 100. (Budapest, 2004)

Egy flamand ikonográfiái típus megjelenése az itáliai quattrocentóban. Megjegyzések Eszláry Éva tanulmányához

találhatók. Ha ez utóbbi három bifoliót a Zentai Loránd által leírt mintakönyvből kiemeljük (két félbehajtott pergamenlapot az ívfüzet elejéről, egyet pedig a közepéről), a fennmaradó öt bifolio éppen egy quiniót alkot (ff. 2+15, 3+14, 4+13, 5+12, 6+11). Ez pedig egyike a leggyakrabban használt ívfüzet típusoknak.

74 Mivel az első műhelyben csak erre az öt bifolióra rajzoltak, a mintakönyvet kezdetben minden bizonnyal ez az egyetlen quinio alkotta. Több érv is szól amellett, hogy a pergamenlapok quinión belüli sorrendjét eredetiként fogadjuk el. Az öt félbehajtott pergamenlap közül korábban egy sem volt kiállítva, így kisebb a valószínűsége, hogy összekeveredtek volna. Másfelől a pergamenlapok a Gregory-szabály szerinti elrendezést mutatják, azaz a nyitott ívfüzetben váltakozó húsoldal-húsoldal, szőroldal-szőroldal oldalpárok követik egymást [I. ábra].

75 Az öt bifolio elrendezésének eredetiségét támasztják alá az ívfüzeten belüli motívumazonosságok is, melyekre Zentai Loránd megkülönbözetett figyelmet fordított. A késő gótikus lombard állatmintakönyvek és a 15. századi firenzei leszármazottjaik közös vonása, hogy lapjaikon az egyes állatfajták, motívumok kisebb csoportokat alkotnak/

6 A budapesti mintakönyv korábbi, régiesebb rajzai szintén ezt a világos, jól áttekinthető elrendezést mutatják, de így sorakoznak a második műhely mesterének rajzai is. Csak miután betelt a mintakönyv, kezdtek megszaporodni a második műhely mesterének a korábbi rajzok között fennmaradó üres helyeket kitöltő ábrázolásai. A budapesti mintakönyv lapjain végül eluralkodó, a minél gazdaságosabb helykihasználás kényszeréből fakadó zsúfoltság ellenére, az egyes állatfajták, motívumok többnyire kisebb csoportokat alkotnak. Zentai Loránd elsősorban ezekre figyelt fel, és ez jellemzi a quinio állatábrázolásainak elrendezését is. Végül az ívfüzetben a második műhely mesterének egy olyan kétoldalas sas ábrázolása található (bff. III-IV, ff. 13v-14r), mely arra utal, hogy a rajz készültekor a két oldal már egymás mellé volt befűzve. Ez a rajz az egyik legfőbb bizonyítéka annak, hogy a második műhely mestere már eredetileg is ívfüzetbe, és nem utólag egybefűzött, különálló lapokra rajzolt. Végiglapozva a quiniót (bff. II-VI), az első műhely által használt tíz levélből álló ívfüzet a későbbi 2r levélen kezdődik (bf. II), a közepét pedig a 6v-l lr foliók (bf. VI) alkotják, végül a későbbi 15v levélen fejeződik be. Az első műhely rajzai a quinio első oldalától (később f. 2r) sorakoznak egészen az egykori 7v levélig (később f. 12v), majd az ívfüzetet 3 üres levél (később ff. 13v-l 5v) zárja. A mintakönyvet így örökölte meg a második műhely mestere, aki előbb az üres oldalakra rajzolt (ff. 13r-15v), majd ezt követően három újabb félbehajtott pergamenlapot fűzött az ívfüzethez (bff. I, VII, VIII). A mintakönyvben, hogy az ívfüzet szerkezetét a lehető legkevésbé bontsa meg, az újabb pergamenlapokat úgy kellett elosztania, hogy azok az ívfüzet elejére és középre egyaránt kerüljenek. Ezáltal a 74 A Rothschild Mintakönyvet szintén egyetlen quinio alkotja (2. j.). 75 Ekkor a csukott ívfüzet mindkét külső oldala szőroldal (ff. 2r, 15v), az első nyitott oldalpár húsoldal (ff. 2v-3r), majd ezt egy újabb szőroldal oldalpár követi (ff. 3v-4r), és így tovább. 76 Ames-Lewis: i.m. 1981 (1. j.), 63-64; Elen: i.m. 1995 (2.J.), 121-125.