Csornay Boldizsár - Dobos Zsuzsa - Varga Ágota - Zakariás János szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 100. (Budapest, 2004)
„La gigantesque horreur de l'ombre Herculéenne" Járulékos festésű vörösalakos vázák Apuliában
következtetése az, hogy Beazley három csoportja csak három különböző ága egyetlen osztálynak (verschiedene Zweige einer einzigen Klasse), De Juliis fogalmazása szerint pedig a Xenon- és a Vörös Hattyú-Csoport „kétségkívül egyetlen osztályt képez, még akkor is, ha különböző műhelyeknek tulajdonítható produktumokból áll" (formano certamente ununica classe, anche se costituita daprodotti ascrivihili a varie officine). Az anyag legjobb ismerőjének ez az óvatos fogalmazása a probléma lényegére mutat rá. Beazley ismételten hangsúlyozta a terminológia pontatlan használatából adódó tévedések veszélyét. Sok évtizedes munkássága során olykor bővítette, máskor szűkítette az általa alkalmazott terminusok körét (ezért látta joggal szükségesnek M. Robertson, hogy a már befejezett életmű ilyen irányú tanulságait összefoglalja 15 ). Az is kétségtelen, hogy más jellegű kerámia-csoportokra nem mindig alkalmazhatók a meghatározásnak azok a finom árnyalatai, amelyek az athéni figurális vázafestészet mesterkezeinek feldolgozásánál indokoltak. Alapvető fogalmak esetében azonban nem lehet Beazleynek a szaktudományban széltében alkalmazott terminológia-rendszerét negatív következmények nélkül semmibe venni. Ez vonatkozik többek között az „osztály" és a „csoport" általánosan elfogadott meghatározására is. Az előbbi következetesen használt megjelöléssel a fazekasmunka, az utóbbi a díszítés hasonlósága alapján összetartozó vázákat jelöli. Amikor Robinson a szóban forgó két csoportot stílusa és technikája alapján tartja elválaszthatatlannak, egy irreleváns és egy téves kritériummal érvel. A járulékos festés technikája nyilvánvalóan nem lehet az egybetartozás alapja, mert az antik vázafestészetben két és fél évszázadon át különböző kultúrákban használták, a két csoport vázáinak díszítésében pedig semmiféle stílus-hasonlóság nem fedezhető fel. Ugyancsak félrevezető Panayides-szel és De Juliis-szal egy osztályról beszélni, az egyik csoportban használt vázaformák ugyanis lényegében teljesen hiányoznak a másikban. Egy osztály „ágai"nak említése a két csoport közti különbség elismerését jelenti, ugyanakkor annak a feltevését, hogy éppen az egyesíti őket, ti. a vázaforma, amiben valójában semmi közük egymáshoz, ahogy lényegében a Hanau-Csoporthoz sem. De Juliis a problémát érezhetően figyelembe véve egyszer úgy fogalmaz, hogy a két csoport csak (sic!) díszítő motívumaiban (vagyis egy csoportot leginkább jellemző vonásában) különbözik egymástól, utóbb a fentebb idézett helyen annak a lehetőségét veti fel, hogy az „osztály" vázái különböző műhelyekben készültek, nyilvánvalóan megint csak számolva annak a lehetőségével, hogy valamiképpen mégis elkülöníthetőknek bizonyulnak egymástól. 16 Ugyanakkor az összetartozást adott ténynek véve, semmilyen elemzésbe nem bocsátkozik az ezt igazolni hivatott közös vonásokról: a festés stílusát nem érintve, csak lelőhelyek, vázaformák és díszítési motívumok regisztrálására szorítkozik. Egyetlen konkrét érve a két csoport elkülönítése ellen kronológiai jellegű: Beazley cáfolatául arra utal, hogy az újabb kutatások eredményeképpen a két csoport időrendi különbsége nem létezik, mindkettő készítése 15 Robertson, M.: Beazley's use of terms. In Beazley Addenda. Eds. Burn, L. - Glynn, R. Oxford 1982, XI-XVIII. 16 De Juliis: i.m. 2002 (11. j.), 142 és 183. Korábbi, de később megjelent munkájában még elkülönítette a két csoportot (Studi in onore di E. Miro. Roma 2003, 241).
