Csornay Boldizsár - Dobos Zsuzsa - Varga Ágota - Zakariás János szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 100. (Budapest, 2004)

„La gigantesque horreur de l'ombre Herculéenne" Járulékos festésű vörösalakos vázák Apuliában

Beazley" az etruszk vázákról írott könyvének a járulékos festéssel díszített vázákról szóló fejezetében az ide tartozó etruszk vázák tárgyalását mintegy Addendumként egy szinte teljesen előzmények nélküli résszel egészítette ki, a campaniai és „apuliai" járulékos díszítésű kerámia osztályozásának első kísérletével,

10 „minthogy ezeket olykor összetévesztik az etruszkokkal". Jóllehet alig támaszkodhatott ismert lelőhelyekre, és a számára hozzáférhető darabok száma minimális volt, a tárgyalt csoportok készítési helyének máig érvényes meghatározását adta, elkülönítve a campaniai és „apuliai" produkciót. Az utóbbiban három csoportnak adott nevet és határozott körvonalakat: a Xenon-, a Hanau- és a Vörös Hattyú-Csoportnak. Osztályozását mintegy ötven vázára alapozta; mintegy ötödüknek volt feljegyzett lelőhelye, de egyetlen egynek sem ismert lelet-kontextusa. A következő évtizedtől mind intenzívebbé váló kutatások ennek az anyagnak sokszorosát tárták fel és (legalábbis részben) publikálták, jónéhány esetben leletkörülményeik pontos leírásával. A kutatási lehetőségek alapvető megváltozását jól érzékelteti, hogy a járulékos technikával díszített „apuliai" vázák legfrissebb összefoglalásának szerzője közel negyven lelőhelyen előkerült több mint ezer darabot katalogizált munkájában, saját szavaival kis százalékát az elképzelhetően létező mennyiségnek, „a teljesség bármiféle igénye nélkül".

11 Beazley halála után a felszabadultság illuzórikus érzetében szinte divatos tendenciává vált a szembefordulás életművével, akár teljes egészének kritikája, akár egyes pontjainak helyesbítése formájában; ezúttal a fenti adatok alapján szinte ellenállhatatlan volt a kísértés az árnyékával való szembeszállásra. Határozott formában először 1985-ben fogalmazódott meg az a vélemény, hogy a Xenon-és a Vörös Hattyú-Csoport nem különíthető el egymástól,

12 nem sokkal később pedig ettől függetlenül fölmerült, hogy „elkerülhetetlen" a Hanau-Csoport beolvasztása is ebbe az együttesbe.

13 Az említett új összefoglalás szerzője, De Juliis már vitathatatlan tényként beszél a Xenon- és a Vörös Hattyú-Csoport „korábbi elkülönítésének túlhaladottságá"-ról.

14 Figyelemre méltó az a terminológia, amellyel a fenti vélemények megfogalmazódtak. Robinson első közleménye szerint a Vörös Hattyú-Csoport, amelynek Beazley nyomán pontos leírását adja, „mind stílusában, mind technikájában" (in both style and technique) elkülöníthetetlen a Xenon-Csoporttól. Panayides végső 10 Beazley, J. D.: Etruscan Vase Painting. Oxford 1947, 218-229. 11 De Juliis, E. M.: La ceramica sovraddipinta apula. Bari 2002, az idézet a 13. lapról; ibid., feljebb a publikált és közöletlen darabok teljes katalógusáról van szó, de ez nyilván elírás. 12 Robinson, E. D. G.: in Greek Colonies and Native Populations. Proceedings of the First Australian Congress of Classical Archaeology held in honour of A. D. Trendall. Sydney 1985. Ed. Descoeudres, J.-P. Canberra - Oxford 1990, 252; id.: in Arte e artigianato in Magna Grecia. A cura di Lippolis, E. Napoli 1996, 451, 14. j. 13 Panayides, A.: HASB 12 (1987), 14. 14 Ibid., 8 és 14. j., Robinson későbbi cikkére utalva, és egyetértve vele a két csoport megkülönböztetését fenntartó Schauenburg (NAC 22 [1993], 25-26) cáfolatában, akinek véleményét csak mint „elszigeteltet" idézi.