Csornay Boldizsár - Dobos Zsuzsa - Varga Ágota - Zakariás János szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 99. (Budapest, 2003)

„Drótozni, fotózni." Megjegyzések az ókori edények egykorú javításához

a gipsz és a drót elhelyezkedése (a drót a gipszen van rajta) egyértelműen bizonyítja, hogy modern restaurálásról van szó (8. kép). Az Antik Gyűjtemény másik három, Haán Antal gyűjteményéből származó töredéke (6., 7., 11. sz.) egy további kérdést is felvet: vajon minden esetben antik javításról van-e szó, ha egy ókori vázán törésfelület közelében furat található. A Kr.e. 530 körül készült sávos díszítésű kylix-töredéken (7. sz.), a Géryóneust ábrázoló feketealakos lékythos (?) töredékén (6. sz.), valamint a 450-440-re keltezett, Artemis alakjával díszített vörösalakos kratér-töredéken (11. sz.) a törésfelületek viszonylag egyenletesek, az egyiken reszelőnyomok is felfedezhetők, de mindegyiken csupán egyetlen furat van. A sávos díszítésű kylix-töredéken a furat középen, a törésfelületektől távol, az ép peremhez van közel, így nem utalhat javításra. A kratér-töredéken a furatot közvetlenül a felső törésfelület alá fúrták, vége a törésfelületbe fut bele, ezért nem használhatták javításra. A lékythos(?) töredékén a furat nagyjából középen helyezkedik el, ami viszont - az oldaltöredék méretét és alakját tekintve - nem elegendő a biztonságos rögzítéshez. A furatok elhelyezkedéséből tehát arra lehet következtetni, hogy ezekben az esetekben is modern beavatkozás történhetett: a tulajdonos valamire felerősíthette a töredékeket és ezért fúrta meg azokat. A plasztikus Gorgó-fejjel díszített centuripei lekanis-töredék (15. sz.) furatai - eddig egyedülálló módon - párosával helyezkednek el a törésfelületek közelében. Formájuk (szabályos kör alakú, hengeres), méretük, valamint a fúrás közben okozott sérülések azonossága tanúsítja, hogy mindhárom furatpár ugyanakkor készült. Korukra a lekanis peremén lévő furatok elhelyezkedéséből lehet következtetni. Ezeket ugyanis úgy helyezték el a fedelet megtartó edényperemen, hogy nem egymás mellett, hanem egymás mögött vannak, vagyis az egyik lyuk nem a törésfelület mellé került. így ezek a furatok nem alkalmasak a töredéknek az edény másik részéhez való rögzítésére, tehát bizonyára egyik furatpár sem ókori javításra utal (terminus ante quem: 1914, amikor a lekanis-töredék a Szépművészeti Múzeumba került). Négy esetben a javítás kora továbbra sem állapítható meg. A két mykénéi edénytöredéken (1-2. sz.) lévő süllyesztett furat szabálytalan kör, illetve ovális alakja csupán azt bizonyítja, hogy nem fúrógéppel készítették őket. A Diosphós-festő műhelyében készült lékythoson (9. sz.) látható hengeres furatok elhelyezkedése és szabálytalan kör alakú formája akár ókori javításra is utalhatna. Az edényperemen azonban nem látszik a letört fül rögzítésére utaló nyom, így a fül tövénél lévő furatok ókori keltezése is kétséges. A furatok falán megfigyelhető szerszám nyomok vizsgálata mindhárom esetben segítséget nyújthatna a kérdés eldöntésében. A mykénéi töredékek esetében azonban nincs a furatoknak egyenes falú része, a lékythoson pedig az edény zárt formája miatt nem vizsgálható a furatok belső fala. Az attikai sávos díszítésű feketealakos kylix tondójába fúrt lyukba (10. sz.) betöltött fehér anyagban furat van, ami biztosan modern csap rögzítésére szolgált. Az eredeti tondóba fúrt lyuk azonban nem vizsgálható, mert a kitöltő anyagot nem lehet biztonságosan eltávolítani. Az Antik Gyűjteményben őrzött 16 javított váza, illetve töredék közül tehát hét esetében bebizonyosodott, hogy modern beavatkozás nyomai láthatók rajtuk (3., 6., 7., 8., 11., 13., 15. sz.). Ókori javítás nyomai mindössze öt vázán, illetve töredéken azonosíthatók. (4., 5., 12., 14., 16. sz.) Ezek keltezésének (a Kr.e. 6. század második