Csornay Boldizsár - Dobos Zsuzsa - Varga Ágota - Zakariás János szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 98. (Budapest, 2003)

Egy titokzatos szépség és egy Claude Vignon attribúció: A budapesti Alvó Magdolna

mű Sigismondo Coccapani, a 17. század első negyedében működő firenzei mester alkotása. Ennek az 1943-ból való mester-meghatározásnak Roberto Longhi tekintélye adott súlyt, és Mina Gregori is egyetértett vele 1959-ben.

9 A közelebbi múltban a kor firenzei festészetének két szaktekintélye, Borea és Cantelli szintén támogatta ezt az attribúciót.

10 Kevésbé indokolhatónak bizonyult az az álláspont, amely Bernardo Strozzit tekinti a kép festőjének." Miközben Fetti (vagy „Fetti"?) szerzőségét sokan vallották, rendre hiányzott a részletes bizonyítás: eltekintve a Fetti Dávidjára (161719; a velencei Accademián, 25. kép) történő hivatkozásoktól, az érvelések általában az utóbbi képen látható tollak laza megfestéséről és az öltözékek mívességéről szóltak. Ugyanakkor, ahogy - az egyébként a Fetti-attribúciót védő - Szigethi 1993-ban megjegyezte,

12 a budapesti képen a figura pihenőhelyéül szolgáló, aranyszállal díszített asztalterítő rendkívül aprólékos ábrázolása és a mértéktartó impasto nem jellemző Fetti munkáira. Ez utóbbi megfigyelés azért különösen fontos, mert rámutat a budapesti kép és Fetti ekkori művei közötti lényegi esztétikai különbségre. Az Alvó Magdolna sokkal több természetes érzékenységet tükröz, mint Fetti velencei Dávidja, korábbi Kleopátra öngyilkossága és Artemisia című képei, a drezdai Dávid, a velencei Melankólia (26. kép), a Doria-féle Bűnbánó Magdolna (ez utóbbi Fetti-műveket Takács említi

13 ). A látásmód különbözősége az említett és más képek számos részletében megnyilvánul. A budapesti Alvó Magdolna kezét a festő érzékenyebben és realisztikusabban formázta, az arcot a fény és az árnyék lágyan simogatja, a kép meglehetős naturalizmusa ellentétben áll a Fetti-müvek elvontabban általánosított, lekerekítettebb for9 Longhi, R., Ultimi studi sul Caravaggio c la sua cerchia, Proporzioni 1 (1943) 56-57, 77.j. Figyelemreméltó, hogy ugyanebben a jegyzetben Longhi Vignon munkáinak, illetve a Fettinek és Coccapaninak tulajdonított képek szembetűnő caravaggista vonásairól ír, utalva A fuvolajátékos című képre (korábban a Galleria Corsiniben), melyet általánosan elfogadnak Coccapani alkotásaként, de amelyet Pigler (1939) Vignonnak, H. Voss pedig Ligozzinak tulajdonított. Másik példája az Ifjú képmása (korábban Althorpban, ma a cacni Musée des Beaux-Arts-ban), amelyet ma Vignon alkotásaként tartanak számon, jóllehet eredetileg Fettinek tulajdonították, H. Voss pedig Coccapani müvének tekintette. Ehhez lásd még a 24.j. Gregori egyetért a budapesti kép Coccapani-attribúciójával: Mostra del Cigoli e de! suo ambiente (Bucci, Mario Forlani, Anna), San Miniato 1959, 226. 10 Borea, E., Caravaggio e caravaggeschi nelle Gallerie di Firenze, Firenze 1970, 94; Cantelli, G., Per Sigismondo Coccapani 'célèbre pittore fiorentino nominato il maestro del disegno, Prospettiva 7 (1976) 28. További hivatkozások: Barkóczi, Von Raffael bis Tiepolo (7.j.) 252. " Takács, M., Peintures de Bernardo Strozzi au Musée des Beaux-Arts, BullMusHongr 11 (1957) 7884, főleg 80. A Strozzi-attribúciót a következő évben elfogadta Goldscheider is. 12 Szigethi, A., in L'Europa della pittura nelXVIIsecolo, 80 capolavori dai musei ungheresi, Milano 1993, 18.SZ., 86. 13 Takács, /'.//. (ll.j.) 80. Fetti e müveinek reprodukcióját I. Safarik, E., Fetti, Milano 1990 (a továbbiakban Safarik 1990) 49,9. kép (Velence,Dávid), 263, 116. kép (Kleopátra), 260, 114. kép (Artemisia), 44, 7. kép (Drezda,Dávid), 272-273, 123. kép (Melankólia) adalékokkal, és 227, 99. kép (Doúa-Magdolna). Továbbá Safarik, E.,

Domenico Fetti 1588/89- 1623 (Mantova, Palazzo Te), Milano 1996, ebben valamennyi mű (a drezdait kivéve) színes reprodukciókon szerepel (elsősorban 20. kép, 118-123), a velencei Dávid kitűnő színes részletképekkel, 13. kép (Kleopátra), 99, 15. kép (Artemisia), 103-104, összehasonlító illusztrációk fekete-fehérben (a drezdai Dávid) 122-123, amelyen jól megfigyelhető az eleven, könnyed ecsetkezelés, 16. kép (Melankólia), 105-106, a részlctkép jól szemlélteti a budapesti kép alkotójáénál lendületesebb, merészebb ecsetkezelést (főképp a kezeknél); valamint 22. kép (Doria- Magdolna), 126, amely ismét csak az eleven, kevésbé feszes technika miatt figyelemreméltó. A szakirodalomban egyéb összehasonlítások is könnyen fellelhetők.