Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 95. (Budapest, 2001)

Flaminio Torri két ismeretlen műve

vészek felé közvetítette, mint pl. Giovan Gioseffo Dal Sole, Domenico Maria Canuti, Lorenzo Pasinelli és Giovanni Antonio Burrini. Mindezzel elősegítette az emiliai festészet kontinuitásának fennmaradását. Jelentősége ellenére müveinek monografikus feldolgozása mindezidáig nem történt meg, és a korszakhoz kapcsolódó számos kiállításon sem a fókuszban, hanem többnyire csak mellékalakként szerepelt.

4 Nem véletlen, hogy Torri művészete oly sok forrásból táplálkozott, hiszen a kor számos nevezetes műhelyében megfordult. Első mestere, az Annibale, majd Lodovico Carracci nyomdokaiban járó Giacomo Cavedone mellett bontakozott ki plaszticitás iránti érzéke és gazdag, fénnyel teli koloritja. Az ideálisnak mondható noviziatóX a Reni stúdiójában töltött, rövid, dicstelenül végződő tanulóidő követte. Reni ugyanis, bár becsülte tehetségét, tanítványi fegyelmezetlensége és lustasága miatt hamar elbocsátotta.

5 Az „angyali módon festő mester"

6 után az anti-reniánus, naturalizmusával a 17. századi Bolognában meglehetősen egyéni hangon megszólaló Simone Cantarini bűvkörébe került, aki döntően befolyásolta formavilágát, ecsetkezelését pasztózusabbá, fény-árnyék kontrasztjait markánsabbá tette. Müveit szemlélve még Cantarini arisztokratikus, „szürnaturalista" monokróm modora sem állt távol tőle, nem igazán találó tehát a 18. századi történetíró, Luigi Lanzi megjegyzése, hogy „.. .s'impossessö della maniera del Cantarini, lasciandone perö il color cinericcio...'''.

7 Az említett hatások mellé a kortárs biográfus, Carlo Cesare Malvasia által is dicsért „gentil modo", „franca maniera", „beirimpasto" és „felice maneggio"

8 társult, elmondhatjuk tehát, hogy Torri művészete a bolognai érett barokk festészet történetének egyik legintimebb és legnyíltabban naturalista fejezete. Bár festett néhány oltárképet is, művészetének csúcsait az ember belső feszültségeinek megragadására lehetőséget nyújtó, szinte minden leíró és elbeszélő elemet nélkülöző, mindössze egy-két alakos vallásos és profán témájú kompozíciói jelentik: meditáló Magdolnák, elgyötört Szt. Jeromosok, extázisban összecsukló Szt. Ferencek és Szt. Terézek, tenyeres-talpas paraszt- és cigányszibillák. A szuggesztivitásuk és közvetlenségük mellett olykor egzotikus ízükkel is ható müvek rendkívül kelendők lehettek a műgyűjtők körében, amire abból következtethetünk, hogy egy-egy kompozíciónak több sajátkezű példánya is fennmaradt. A mesternek tulajdonított mintegy hetven kép zömmel itáliai gyűjteményekben található, s ez már önmagában is rangos eseménnyé teszi két ismeretlen festményének felbukkanását Magyarországon. 4 A Torrira vonatkozó legfőbb irodalom: Emiliani, A. et al., Maestri della pittura del XVII secolo emiliana, kiáll, kat., Pinacoteca Nazionale, Bologna 1957, 129-135; Raimondi, G., II pittore Flaminio Torri detto Flaminio degli Ancinelli, Studi in Onure di Matteo Marangoni, Pisa 1957, 260-266; Colombi Ferretti, A. in L'Arte degli Estensi, kiáll, kat., Galleria Estense, Modena 1977, 203-207; Roli, R., La pittura bolognese, Bologna 1977, 92-93; Colombi Ferretti, A., Bilancio su Flaminio Torre, Paragone 333 ( 1977 November) XXVIII., 8-28; Volpe, C, Ancora sul Torre, per una importante aggiunta, Paragone 333 (1977 November) XXVIII., 28-36; Peruzzi, L. in La pittura in Italia. Il Seicento 2, Milano 1988, 903; Caroli, F., Aggiunte a Flaminio Torre, Notizie da Palazzo Albani 2 (1989) XVIII., 61-63; Ambrosini Massari, A. M. in Negro - Pirondini, i.m. (2. j.) 391-398. 5 Malvasia, C. C, Felsina Pittrice. Vite de pittori bolognesi 2, Bologna 1678, ed. Bologna 1841, 383. 6 Alakjainak angyalarca miatt Giuseppe Cesari és Domenichino is angyali festőnek nevezte Renit. 7 Lanzi, L., Storia pittorica della Italia 5, Bologna 1789, ed. Pisa 1816, 125. 8 Malvasia, i.m. (5. j.) 384.