Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 95. (Budapest, 2001)
Adalékok Jacopo Bassano Alvó pásztor című festménye témájának meghatározásához
Panofsky és Wittkower tanulmánya óta 54 a velencei festészet kutatói egybehangzóan vallják, hogy Theokritos és Vergilius bukolikája erős hatást gyakorolt a 16. századi művészetre, bár az eklogák keresztény értelmezése kevesebb figyelmet kapott. 55 David Rosand fogalmazta meg egyértelműen 1988-ban, 56 hogy a bizánci eredetű, középkori hagyományban gyökerező Híradás a pásztoroknak illetve a későbbi Pásztorok imádása képtípusra 57 vonatkoztatható Vergilius I. (6-10 és 16-19) és IV. eklogájának (4-7) szövege. Ennek ellenére Aikema azt állítja, hogy a Jacopo Bassano műveit vizsgáló kutatóknak a bibliai és a vergiliusi elemek összevegyítésére utaló érvelése csupán a divatot követi, nem támaszkodik alapos ikonográfiái kutatásra. 58 A budapesti festmény kapcsán lehetőségünk nyílik kép és szöveg egybevetésére, erre legjobb példa a pihenő pásztor alakja. Vissza kell tehát térnünk a címadó szereplőhöz, az alvó pásztor testtartásához és megfestésének módjához. Aikema is használja a recumbent jelzőt, 59 amelynek latin forrása Vergilius I. eklogájának kezdő soraiban is szerepel recubans alakban. A félig ülő, félig fekvő helyzet a meditaris igealak asszociációival együtt elénk állítja az „örök" pásztori állapotot, amely a Vergilius-illusztrációkon évszázadokon keresztül ismétlődik. 60 Meliboeus Tityre, tu patulae recubans sub tegmine fagi Tityrusom, ki sátras bükk hűvösén heverészel, silvestrem tenui musam meditaris avena; erdei múzsádat leheled lágyhangu sipodba, Tityrus „O Meliboe, deus nobis haec otia fecit: namque erit í lie mihi semper deus; illius aram saepe tener nostris ab ovilibus imbuet agnus. Ille meas errare boves, ut cernis, et ipsum Ludere quae vellem calamo permisit agresti Meliboeus Saepe malum hoc nobis, si mens non laeva misset, de caelo tactas memini praedicere quercus. Sed tarnen iste deus qui sit, da, Tityre, nobis." „Ó, Meliboeus, egy isten adott nekem ily nyugodalmat, (mert bizony istenem ö s az lesz mindig, kinek aklunk kis barit áldozatul küld oltárára gyakorta): néki köszönhetem én, hogy - lásd - ez a csorda csatangol és hogy réti sípon dalaim kedvemre buzognak. Tölgyfáinkba pedig hányszor vágott bele mennykő, emlékszem, de eszünk buta volt olvasni a jelből! Csakhogy, Tityrusom, szólj már, ki tehát az az isten?" (Vergilius I. ekloga, 6-10. és 16-19. Ford. Lakatos István) 54 Panofsky, E., Et in Arcadia ego: Poussin and the Elegiac Tradition, in Meaning in the Visual Arts, New York 1957, 295-320. Wittkower, R., Giorgione and Arcady, in Idea and Image, Hampshire 1978, 161-163. 55 Jacopo Bassano festészetével kapcsolatban inkább a Georgica hatását vélték felfedezni, a Magvető példázatok és az Évszakok kapcsán. Lásd Rearick i.m. (6. j.) 137-159. 56 Rosand, D., Giorgione, Venice and the Pastoral Vision, mPlaces of Delight. The Pastoral Landscape, Washington 1988, 59-67. 57 Lexikon der Christlichen Ikonographie 2, szerk. Kirschbaum, E., Herder V., Rom, Freiburg, Basel, Wien 1970. 421-422. és Schiller, G., Ikonographie der christlichen Kunst 1, Gütersloh 1966, 95-97. 58 Aikema, i.m. (35. j.) 21. 59 Aikema, i.m. (35. j.) 43. 60 Rosand, /.m. (56. j.) 38. A Vergilius illusztrációkat ld. Patterson, i.m. (34.j.)l,4, 11-13, 14, 18-19, 29-31,36. képek.
