Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 95. (Budapest, 2001)
Az Antik Gyűjtemény három császárkori szobráról
szokásosnál gazdagabb mintázása további Augustus-portrékon is megtalálható, 6 ezért joggal tekinthető az első császár ikonográfiáján belüli variánsnak. Az is lehet azonban, hogy ez a képjel tipológiailag releváns. Ebben az esetben a budapesti portré egy másik személy képmása. Abba a típusba tartozik, amely Augustus egyik unokáját és fogadott fiát, Caius vagy pedig Lucius Caesart ábrázolja. 7 A nekik tulajdonított portrésorozatok között van egy olyan, általában a Kr.u. 2-ben meghalt Luciushoz kapcsolt és számos példány révén dokumentált típus, amelyiknél a széles „rákollót" az egyik oldalon négy, a másikon pedig egy tincs alkotja. Az arcot annyira az Augustuséhoz hasonlóra mintázták, hogy a típust korábban a császár fiatalkori portréjának is tartották. 8 Jóllehet a budapesti fej sérült felülete és kis mérete pontosabb elemzést nem tesz lehetővé, az elmondottak alapján nem zárható ki, hogy a portré az Augustus-unokát ábrázolja. A darabot, kellő óvatossággal, mégis az Augustus-portrék főtípusába sorolom. A „4:l"-típus (L. Caesar) példányain ugyanis általános, hogy az egyes tincsek jobban elkülönülnek egymástól. Ezen kívül a bal oldali homloktincsek közti távolság nagyobb, a fürtök hosszabbak, mint a jobb oldaliak; a homlok enyhén aszimmetrikussá válik. A budapesti portrén mindennek nincs nyoma. A homlokfürtök egységes szkhémája tehát óvatos érv amellett, hogy a fejet Augustus képmásának tartsuk. Bárhogy van is, a portré a Krisztus születése körüli időszakban, esetleg kicsit később, de mindenképpen a Iulius-Claudius dinasztia korában készülhetett. Nem dönthető el, hogy a portré vajon kisméretű szoborhoz vagy mellképhez tartozott-e. Általában feltételezik, hogy az ilyesfajta képmásokat „más anyagból, pl. nemesfémből készült mellképbe vagy kisméretű szoborba illesztették be". 9 Az aranyvagy ezüstszobrocskák 10 mellett drágakőből készített darabokhoz is kapcsolhattak a budapestihez hasonló kicsi portrékat 11 - az anyagok különböző színe mindegyik esetben különleges hatást kelthetett. Gondolhatunk azonban azonos anyagból öntött mellképre is (ld. pl. az 5. jegyzetben említett c. jelű darabot), amely-mint ez már korábban 6 Pl. Böschung 1993, 80. sz. (Boston); 102. sz. (Genf); 106. sz. (Isztambul); 109. sz. (Köln). A Primaporta-típus egyes példányain finom vésettél jelzik a rákolló-motívumot alkotó tincsek belső tagolását, anélkül, hogy plasztikusan kettéosztanák azokat: pl. Böschung 1993, 91. sz. (Cuenca), 170. és 176. sz. (Vatikán), 200. sz. (Tripolis). Az Arles-i portré (uo., 70. sz.) köztes változatnak tekinthető, mivel a „rákolló" bal oldalát három önálló tincs alkotja. D. Böschung (uo., 33-34) „Stuttgarti sorozat" néven közös csoportba sorolt néhány portrét. Ezek az ún. Octavianus-típusból vezethetők le, elsősorban is a széles rákolló-motívum miatt (több esetben is négy tincs alkotja ennek bal oldalát), másrészt azonban aligha jöhettek létre a Primaporta-típus ismerete nélkül. A budapesti fej azonosításához különösen fontos a párizsi bronz mellkép (Böschung 1993, 134, 55. sz., 63. t.; Dahmen 2001, 155, 32. sz., 32. t.), amelyet felirata Augustusnak határoz meg. Ezen a portrén a „rákolló" bal oldalát öt tincs alkotja. 7 K. Fittschen, Katalog der antiken Skulpturen in Schloß Erbach (AF 3), Berlin 1977, 40, 12. sz., 25. j.; J. Pollini, The Portraiture of Gaius and Lucius Caesar, Fordham University 1987, főleg 45-53 („Gaius Type II"); H.R. Goette, JRA 6 (1993) 303; Salzmann, i.m. (fent, 5.J., a. sz.), 161-164, 6. sz. 8 Ld. Salzmann, i.m. (fent, 5. j., a. sz.), 164, 2. j. 9 Uo., 152. 10 A szakirodalomban ritkábban tárgyalt nemesfémbüsztökhöz a portré ugyancsak fémből készült. Ld. G. Lahusen, RM 85 (1978) 385-390; E. Künzl, JbRGZM 30 (1983) 381-393; Dahmen 2001, 26-28; 8082;164-165, 63-68. sz.; 193-194, 186-188. sz. 11 Ld. például a firenzei, a New yorki vagy a selçuki példányt: H.R. Goette, Studien zu römischen Togadarstellungen, Mainz 1989, 45, 222. j.
