Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 95. (Budapest, 2001)

Flaminio Torri két ismeretlen műve

FLAMINIO TORRI KÉT ISMERETLEN MŰVE Talán csak történelmi véletlen és nem a magyar műgyűjtés mulasztása, hogy a rajzkollekcióval ellentétben a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának bolognai barokk anyaga nem vált igazán jelentős egységgé, nem fejlődött a gyűjtemény egyik súlypontjává, noha az emiliai iskola művészettörténeti jelentősége és az az aura, már-már mitikus tisztelet, amely a Carracciak, Albani, Domenichino, Reni vagy Guercino alkotásait megszületésüktől kezdve egészen a 19. század közepéig övezte, ezt nagyon is indokolta volna.

1 Található ugyan az együttesben néhány nemzetközi kiállításokon is rendszeresen szereplő remekmű, a mintegy ötven darabot számláló gyűjteményrészből azonban számos vezető mester és irányzat hiányzik. A „Guido Reni iskolát"

2 eddig meglehetősen szerényen képviselte a mester műhelyében készült Dávid és Abigél (ltsz. 490), Giovanni Andrea SiraniEszter és Ahasvérusa (ltsz. 83.7), a flamand születésű, de Bolognában működő Michèle DesublcoDáv/í/-ja (ltsz. 499), valamint a kérdőjelesen Giovan Giacomo Sementinek attribuait Madonna a gyermekkel, a kis keresztelő Szt. Jánossal és zenélő angyalokkal (ltsz. 3937), nemrégiben azonban a múzeum anyagában két müvet is sikerült azonosítani az „isteni Guido"

3 egy viszonylag kevéssé ismert tanítványától, az 1621-ben, Bolognában született és 1661-ben, Modenában elhunyt festőtől, az apja ötvösmestersége után Flaminio degli Ancinelli-nek is becézett Flaminio Torri (Torre)-től. Ha Torri szerepét meg akarnánk határozni a bolognai érett barokk festészet színpadán, azt mondhatnánk, hogy az a karakterszínész volt, aki a főszereplők fényének elhalványulásakor, a kritikus pillanatban, sikerre vitte az előadást. Rövid, mindössze húsz esztendőt felölelő pályája egybeesik a bolognai iskola válságával, a nagy példaképek halála utáni útkeresés időszakával. Művészetében ötvözte illetve konzerválta a bolognai barokk festészet legnemesebb hagyományait, s ezeket a hagyományokat többek között olyan, a bolognai formakincset újfajta festőiséggel társító, késő barokk műA cikk megírásához szükséges kutatómunkát az F 090252 számú OTKA kutatási program tette lehetővé. 1 Az Esterházy gyűjtemény 1820. évi lajstromában még 42 kép szerepelt a bolognai barokk vezető mestereitől. Ennek mintegy a fele került a Régi Képtárba; ma többségük más nevek alatt, vagy Reni, Domenichino és a Carracciak követőinek attribuálva, illetve az említett mesterek müvei után készült másolatokként szerepelnek a szakirodalomban. 2 A Reni-tanítványokról lásd: Negro, E. - Pirondini, M., La scuola di Guido Reni, Modena 1992. 3 Az „isteni" jelzővel elsőként F. M. Praeda illette Renit 1632-ben(Lodi alSignor Guido Reni), hatására epitheton ornansként terjedt el a mesterről szóló írásokban. A témáról lásd: Spear, R. E., The „Divine" Guido. Religion, Sex, Money and Art in the World of Guido Reni, New Haven and London 1997.