Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 92-93.(Budapest, 2000)
A Ghediből származó reneszánsz freskók restaurálása
A főszereplők ábrázolásai hiteles portrék, a többiek megjelenítése is portrészerű. Okunk van feltételezni, hogy a főszereplők mellett más történeti személyek is fellelhetők a zsoldosvezért dicsőítő tablókon. Elképzelhetőnek tartom, hogy Orsini emléket állított legkiválóbb harcostársainak talán láthatjuk itt Rizzino Dainát, aki seregparancsnoka volt, 18 és feltételezhetjük, hogy Brescia városának első urai, a Martinengók is képviselve voltak a Nicolö Orsini számára fontos személyiségek között. A nápolyi királyt körülvevő csoportban egy finom vonású szőke ifjút látunk. Lábait különös módon rakja keresztbe. E tartása és a fejét övező babérkoszorú alapján költőnek gondolhatjuk. A pápa trónus körül nem csak kardinálisok és szerzetesek állnak, de nagy valószínűséggel udvari humanisták is. Az ábrázolások és történeti személyek közti megfelelések kutatása a restaurálás után most új lehetőséget kap. A képek attribúciójának kérdése, ahogy Nova is jelzi, rendkívül bonyolult. E témához annyit fűznék hozzá, hogy a Ghediből származó bresciai és lonatói harcos-ábrázolásokkal együtt vizsgálva falképeinket, valószínűnek látszik, hogy Nicolö Orsini palotájában, s így feltehetően a mi festményeinken is, több festő dolgozott együtt - talán a két bresciai művész, az idősebb Floriano Ferramola és a fiatal Girolamo Romanino. Tény azonban, hogy Romanino 1510 előtti alkotói periódusából más falképek nem maradtak fenn, s az 1509-hez időben legközelebbi táblaképek nem mutatnak meggyőző hasonlatosságot e remekművekkel. Ennek következtében a festéstechnikai elemzések éppolyan bizonytalan eredményeket hoznak, mint a stiláris vizsgálódások. 19 Az ábrázolási típus mintáját illetően Julian Kliemann ikonográfiái munkájára támaszkodhatunk. 20 Nicolö Orsini, Pitigliano grófja, bár élete nagy részét csatamezőkön töltötte, bejáratos volt a legkiválóbb itáliai uralkodó családok udvarába. A politikai erők által ünnepelt személyiségként, s az egyik legősibb itáliai család sarjaként, igyekezett a máshol látott reprezentációt palotájában is megvalósítani. Az önmagát festményeken megörökíttető zsoldosvezér nyilvánvalóan ismerte rokonának, Gentil Virginio Orsininek braccianói várkastélyát, 21 és láthatta a bejárat árkádja alatti monumentális falfestményt. Antoniazzo Romano 1491-ben készült műve a várúr életének 18 Rizzino Daina, az 1502-es veronai lovagi torna díjnyertese, Orsini seregparancsnoka. Vele együtt szolgálhatott Gabrina Daina is - mindketten Asolából emigrált ősi itáliai család sarjai, akik jelentős szerepet játszhattak Orsini pályafutásában a velencei hadsereg tagjaiként, ld. Pasero, i.m. (13.j.) 22. Cavallaro, A., 11 dipinto con scene della vita di Gentil Virginio Orsini, in Bracciano e gli Orsini. Tramonto di un progetto feudale, Roma 1981, 57-68, a Virginio Orsini által megrendelt braccianói falképeken a zsoldosvezér csapatában szolgálók között Bartolomeo d'Alviano szerepeltetésére hívta fel a figyelmet. 19 Elgondolkodtató, hogy mindaddig, amíg Roberto Longhi a S. Fenaroli által közölt dokumentumot (a Pitiglianók tartozásáról Romaninónak) nem vonatkoztatta a Budapesten őrzött falképekre (ld. Longhi, R., Di un libro sul Romanino, L 'Arte 29 (1926) 144-150), pusztán a látottak alapján senki sem gondolt a kutatók közül erre a művészre. Nekünk, a képeken dolgozó restaurátoroknak, nem könnyű elfogadnunk ezt az attribúciót, hiszen itt meglepően más arányokat, rajzmodort, művészi magatartást látunk, mint a biztosan Romaninótól származó müveken. Nem elég azt mondanunk, hogy a fiatal és az érett művész kifejezésmódja más. E nyilvánvaló különbséget Nova tudatos szemléletváltás eredményének tartja, melyet Romanino és Teofilo Folengo 1512-13 körüli találkozásával és a költő groteszk, keresett formanyelvének a festőre gyakorolt hatásával magyaráz, ld. Nova, i.m. (2.j.) 31-53. 20 Kliemann, J., Gesta dipinte, La grande decorazione nelle dimore italiane dal Quattrocento al Seicento, Milano 1993, 20-21. 21 A braccianói kastély festményeiről ld. Cavallaro, i.m. (18. j.), illetve Kliemann, i.m. 17-18.
