Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 92-93.(Budapest, 2000)

A Ghediből származó reneszánsz freskók restaurálása

tésénél koromtartalmú szerves ragasztóanyagot használtak, a vászonalapot 85 cm-es csíkokból varrták össze. Mivel ez a sötét tónusú alap helyettesíti most a freskók vakolatalapját, a képek színtónusa jelentős mértékben megváltozott. A freskók eredeti ragyogása és a mostani megjelenésük közötti különbséget jól érzékelhetjük a képek azon pontjain, ahol a húsukban levált részek mellett a bőrükben levált felületek azonos pigmenteket hordoznak. A vékony festékréteg sok helyen látni engedi az új vászonhordozó textúráját. Az előbbiekben felsorolt, valamint a festmények átültetése során keletkezett hibák korrigálása utólag már nem lehetséges. További sérüléseket szenvedtek a freskók a helytelen tárolásból adódóan is. A VIII. Ince pápát ábrázoló képen két sérülésnyom ismétlődését figyeltük meg, a köztük lévő távolságokból következtethettünk arra, hogyan tekercselték fel a müvet. A másik két képet felhengerítés után még keresztben is meghajtották. A hosszanti irányban húzódó festékkipergések mellett egy keresztirányú törésvonal árulkodik erről. A három freskó nem azonos mértékben károsodott. A dózsét ábrázoló festmény sérült legkevésbé, és a II. Alfonz királyt ábrázoló kép mutatta a legtöbb hiányt. Mindhárom festményen több, kisméretű kerek lyuk volt, melyeket környezetükhöz illeszkedő színes anyaggal töltöttek ki, feltehetően a leválasztás után. A dublírozott, vakkeretre feszített vásznak az idők folyamán kissé megereszkedtek, de a dublírozást lényegében megfelelőnek ítéltük. Elsődleges feladatunk az volt, hogy olyan stabil hordozót tervezzünk, mely falképszerű megjelenést biztosít majd a vászonra ültetett freskóknak. A meglévő ékrámán kisebb átalakításokat végeztünk, majd úgy építettünk bele polikarbon lapokat, hogy a keret továbbra is ékelhető legyen. Húzószélek felragasztásával tudtuk elvégezni az újrafeszítés munkáját. A tisztítás során a leválasztáshoz használt ragasztóanyag felületi maradékait és a képekre rakódott szennyeződéseket kellett leoldanunk. A nápolyi királyt ábrázoló képen jelentős többletmunkát követelt a leválasztás után a képfelületre hordott homok és vakolatmaradék eltávolítása, ami csak nagy türelemmel, mechanikus úton volt lehetséges. A teljes feltárás után nyilvánvalóvá vált, hogy a müvek ugyan rendkívül kopottak, de számos ponton megőrződtek festői értékeik. Mivel az átültetett freskók egyszerre mutatnak fal-, illetve vászonképre jellemző vonásokat, a hiányok szintbeli kiegészítésénél is ötvöztük a különböző eljárásokat. Kőporos tömítő masszát használtunk, és ügyeltünk a pótolt részek megfelelő faktúrájának kialakítására. Megkülönböztető retusainkat akvarellel, acryltemperával, illetve porfestékkel készítettük. A II. Alfonz királyt ábrázoló képen a pilaszterek helyreállításánál rekonstrukciós megoldást is kellett alkalmaznunk, mivel itt nagy felületeken összefüggő festékhiányok voltak, és a ragasztóanyag átszüremlett nagy fekete foltjai is zavaróan hatottak. Az esztétikai helyreállítás fő szempontja a hitelesség megőrzése volt, ezért csak a legszükségesebb kiegészítéseket végeztük el a képeken. Törekedtünk a három festmény egységes megjelenésének biztosítására, ezt a célt szolgálta a képszélek egyöntetű vakolatos lezárása is. Munkánkhoz analógiákat gyűjtöttünk, elsősorban a viseletek ábrázolására, a festői megfogalmazás módjára, a festmények témájára vonatkozóan. Technikájukat tekintve a falképek valódi freskók, melyeket al secco fejlesztettek a befejezésig. Az arriccióxa készült rajznak megfelelően vitték fel az egy napra rendelt festővakolatot, az intonacóX. A giornaták feltérképezése nem volt könnyű feladat, mivel a leválasztott festékréteg a vakolatból nem őriz semmit, így a felvakolás irányát és