Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 92-93.(Budapest, 2000)

„Les Adieux". A Siracusa-festő oszlopkratérja

utaló motívum nem kíséri - a mindennapi életből vett jelenetről van szó, amelyben a harcost családja búcsúztatja.

23 Már gyakori előfordulása is kétségessé teszi azonban, hogy pusztán ennyi a képek jelentése. Jóval gazdagabb tartalma van annak a szociológiai értelmezésnek, amely a harcba induló hoplitában egyszersmind az athéni városállam ideális polgárának emblématikus képét látja, aki kész a „szép halállal"

24 szembenézni, ha a polis érdeke megkívánja. Ebben nyilvánvalóan van igazság, függetlenül attól, hogy kiegészül-e, mint többen feltételezik, a kultikus férfivá-polgárrá avatásra való utalással.

25 A két magyarázat elvben nem áll egymással ellentétben, de Athénban, ahol a demokrácia kezdete óta, sőt tágabb értelemben már régebben életkorhoz volt kötve a felnőttek körébe való felvétel, az utóbbit csak metaforikus, nem ténylegesen rituális értelemben lehet elfogadni.

26 Úgy tűnik azonban, hogy ezzel nem merültek ki a képek természetüknél fogva és gyakran a festő szándéka szerint is nem pusztán többértelmű, hanem egyenesen többszólamú mondanivalójának értelmezési lehetőségei. Van ugyanis a harcba indulás-jeleneteknek egy olyan sajátossága, amely a festők képességétől vagy ráhangoltságától függő intenzitással érinti meg nézőiket, de semmiképpen sem kerülheti el figyelmüket: akár a négyesfogatos, akár a gyalogos búcsúztatás képeit nézzük, néhány kivételes és vizuálisan is motivált esettől eltekintve nincs nyoma bennük a győzni-indulás hangulatának, a búcsúztatók körébe való dicsőségteljes visszatérés reményének,

27 ami a fegyverek átadásának vagy felöltésének egyébként rokon témájú ábrázolásain még az érzelmek kifejezésében jóval visszafogottabb feketealakos vázaképeken is nem egyszer érezhető, még inkább a vörösalakos vázákon, magánál a Siracusa-festőnél is. A kocsin vagy gyalogosan teljes fegyverzetükben búcsúzók halni indulnak, italáldozatuk halotti áldozat. Ebben az értelemben valóban mindenesetre a „szép halál"-ban való felmagasztaltatásnak az egzisztencia egy más formájába, a létezéséből az emlékezetben fennmaradáséba átlépni készülő várományosai. A vázaképek erre utalnak.

28 A budapesti kratér képének olvasatában tovább lehet menni az ábrázolás általános megnevezésénél. A pajzsdísz szárnyas lova nem ad ehhez útmutatást; különböző ko23 így legutóbb többek közt Prange, M., Der Niobidenmaler und seine Werkstatt, Frankfurt a.M. 1989, 75-76; Matheson, i.h. (20.j.) kül. 271; Oakley, J.H., The Phiale Painter, Mainz 1990, 43-44; Uö., The Achilles Painter, Mainz 1997, 58. 24 Ld. Loraux, N. és Vernant, J.-P tanulmányát, in La mort, les morts dans les sociétés anciennes (éd. Gh. Gnoli - J.-P. Vernant), Cambridge-Paris 1982, 27-43 és 45-76 (elsősorban az írott források alapján). 25 Matheson, i.h. 271 és 15.J. (irod.). 26 Erre nyomatékosan utal Brelich, A., Paides e parthenoi, Roma 1969 (ristampa 1981) 226. 27 Ezt már Stephani, i.m. (18.j.) 139, megfigyelte. 28 Simon, E., Opfernde Götter, Berlin 1953, 71-72; Fink. J.. ÖJh 50 (1972-1975) 167; Drougou St., Der attische Psykter, Würzburg 1975, 99; La Genière, J. de, in Tarquinia: ricerche, scavi e prospektive (a cura di M. Bonghi Jovino - C. Chiaramonte Treré), Milano 1986, 208; Spiess, i.m. (20.j.) 177-178. Ld. még Lullies, R., CVA München 4, 18, a 173.

t.-hoz. - Egy 5. századi campaniai vörösalakos oszlopkratér B. oldalán a síremlékek előtti áldozat jelenete mintegy folytatása az A. oldali búcsúztatásnak (Trendall, LCS, 671, 60; AEphem 1974, 56. t.).