Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 88-89.(Budapest, 1998)
A Krafft-festmény konzerválása és restaurálása
A spanyol festmények által elfoglalt rész csupán egy kisebb teremmel szűkült a Pigler-féle felállításhoz képest, és a körfolyosón is helyet kapott hat nagyobb spanyol oltárkép, így összesen tizenhattal emelkedett a kiállított spanyol festmények száma. Főleg az utóbbi 15 év gyarapodásából valók ezek a müvek, melyek többsége már szerepelt az 1996-os átrendezés óta. Lényeges gyarapodást ahhoz képest az 1997-ben vásárolt három új szerzemény bemutatása jelent, hét képet azonban visszavontunk az akkori bővítésről. 3 Az itáliai Trecento anyagból csupán az egyik sienai könyvtáblát vontuk vissza, de beiktattuk a kiállításba Lorenzo Monaco Feszületét, valamint az Ashmolean-predella mesterétől való Háromkirályok imádását. A korai olasz festmények rendezésekor le kellett mondani a sienai és firenzei iskolák instruktiv különválasztásáról. A blokkokba rendezett apró predella- és más oltár-töredékeket, megfelelő ritmusban váltakoztatjuk a néhány teljesen fennmaradt oltárral, hogy a Maso di Bancótól, Ducciótól és Ambrogio Lorenzettitől Orcagnán, Giovanni dal Pontén és Taddeo di Bartolón át Michèle Pannónióig vezető ívet követhessük. A Quattrocento-tevQmbQn két, eddig nem szereplő kép látható, Giovanni Francesco Carotótól egy Jézus születése és a Bellini műhelyből egy Madonna. Hiányzik azonban Raffaellino del Grabo Szent család tondója, melynek restaurálása már elkezdődött. 4 Ezt és a következő két termet Tátrai Vilmos rendezte. 5 Az érett reneszánsz termébe újonnan beillesztette Lodovico Mazzolino Krisztus Pilátus előtt című művét, Andrea Solario Madonnáját, supraportként egy cassone táblát - Giacomo Pacchiarotto alkotását Herkules a válaszúton ábrázolásával, - az Antobello Melonénak tulajdonított Szerelmespár képet, valamint az ún. Violante képmást. Legtöbb újdonság a Cinquecento-teremhe fért: tudatosan ennek adtuk a legnagyobb helyiséget, kibővítve a manierizmus eddig szerényebb bemutatását. Míg Pordenone evangélista-sorozatának és a Bonifazio Veronese műhelyében készült évszak-allegóriáknak a teljes szerepeltetése, vagy mindhárom Paolo Fiammingo bemutatása inkább csak a dekoratív összkép teljességét szolgálja, művészettörténeti szempontból is jelentős gazdagodás Aurelio Lomi Betshabéja, Domenico Puligo Kleopátrája, Sodorna Lucretiája - mind 1959 utáni szerzemény. Fontos lépés azonban a korábban (Pigler által) mellőzött Palma Giovane Halott Krisztusának, Alessandro Allori ugyanilyen tárgyú képének, Moretto da Brescia Szent Rókusának és a Michelangelo utáni Pietának a kiállításba integrálása. A pontos meghatározás és a restaurálás több művet is méltóvá tett az állandó kiállítási szerepre: így pl. Giovanni Battista Moroni korábban másolatnak vélt Szakállas férfi képmását és Pier Francesco Foschi Szent csalcidját. A következő két terem - Szigethi Ágnes rendezésében - a barokkot mint korstílust reprezentálja. Ebben az esetben nem a nemzeti iskolák szerinti elkülönítés, hanem az Az akkor hat teremre kiterjesztett bemutatás Nyerges Éva munkája volt, koncepciójáról ld. SzMKözl 87(1997)183-185. 4 Raktárba került még ebből a periódusból Filippo MazzolaSze/?/ Kristófja és az egyik oldalán Pellegrino da San Daniele által festett orgonaszárny. 5 A munka során szorosan együttműködött az Osztály, és egyes részletek megoldásában felhasználtuk Balogh Ilona, Gosztola Annamária és Dobos Zsuzsa ötleteit is.
