Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 88-89.(Budapest, 1998)

Medmai terrakották

kök, szemek, ajkak rajzos kontúrja kezd feloldódni és valósághübb plaszticitással az arcba olvadni. A szakirodalomban a medmai produkciónak ezzel a fázisával kapcsolatban az addig szögletes, széles-lapos fejformák tendenciaszerű elkeskenyedéséről, oválissá válásáról, valamint ezzel egy időben az arc részleteinek „pasztózussá válásáról" beszélnek.

12 Ezzel a darabbal azonos szériába tartozó rokon példányok egyelőre nem ismeretesek. A Svájcban található medmai terrakottákat bemutató H. Herdejürgen a matricás sokszorosítás mellett működő szabad kézi másolás jelentőségére hívta fel a figyelmet az Kr.e. 5. sz.-i medmai terrakotta-gyártásban: ennek során az egy-egy ábrázolási szkhémát sokszorosítani kívánó mesterek, a másolás során akaratlanul is módosítva modelljükön, több, nyomon követhető minőség- és stílusváltozáson keresztül menő szekvenciákat hoztak létre.

13 Az 50.1094 leltári számú fej párhuzamait keresve éppen a bázeli anyagban fedezhető fel egy, a miénknél jóval gondosabban mintázott és friss negatív formákból préselt arcokból álló sorozat, amelynek szkhémája és arcfelépítése mégis sokban emlékeztet a budapesti darabra. Rokonságuk elsősorban a fej és az arc hosszúkás, az áll felé elkeskenyedő vonalvezetésében figyelhető meg, valamint a szintén hosszú, egyenes, a homlok vonalában egyenesen folytatódó orr hasonlóságában. Azonos a homlok és a hullámos haj megoldása, és megegyezik a fejdísz alakja is. Nyilvánvaló azonban, hogy a budapesti fej a bázelieknél jóval elnagyoltabb munka eredménye: a szemek kontúrja, ha azonos mintát követ is, a budapesti darabon nem sikerült igazán formásra, főleg ami a jobb szemet illeti; az orcák ennél a darabnál laposak, „élettelenek", míg a bázeli széria darabjain jóval nagyobb az arc belső plasztikája. A legfeltűnőbb különbség mégis a budapesti darabon a száj formátlan elmosódottsága, a vele összehasonlított fejek szinte eltúlzott száj kontúrjával szemben. Ezek alapján az 50.1094 leltári számú fejet a Herdejürgen által 450 körűire keltezett szkhéma valószínűleg igénytelenebb, vagy gyengébb képességű mester által készített, primitívebb változatának tarthatjuk.

14 A két bemutatott terrakotta medmai voltát anyagminőségük teszi egyértelművé stílusuk és ábrázolási szkhémájuk alapján viszont egy tágabb körhöz, a Lokroi Epizephyrioi és szubkolóniái által alkotott műhelycsoporthoz tartoznak. Bár a Lokroit szubkolóniáihoz, Medmához és Hippónionhoz fűző szoros kapcsolat, legalábbis a Kr.e. 6-5. sz.-ra vonatkozólag, az antik történetírói hagyomány alapján is világos,

15 a három lelőhely régészeti emlékeivel foglalkozó kutatásban csak a legutóbbi időkben kezd kialakulni az őket összekötő művészeti és vallásikoiné képe.

16 Medmában és Hippónionban is a szentélykörzetek fogadalmi terrakotta-lerakatai jelentik a legfontosabb régészeti emlékanyagot, vagyis az az emlékcsoport, amelynek jelentősége anyavárosukban is meghatározó; Lokroi hatását a Medmában található leg12 Quarles van Ufford, i.m. 108; Holloway, i.m. 8-9. 13 Herdejürgen, i.m. 70. 14 Herdejürgen, i.m. 78-79, B 12-14 szám. 15 Musti, D., in Locri Epizefiri. Atti Taranto 16 (1976), Napoli 1977, 108-120; Settis, S., Fonti letterarie per la storia e la topográfia di Medma, Athenaeum n.s. 43 ( 1965) 111-141. 16 Lattanzi, E. et al. (szerk.), Santuari della Magna Grecia in Calabria, Napoli 1996. Lokroiról és szubkolóniáiról írott tanulmányai (19-177.).