Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 85. (Budapest, 1996)

A Vinca-kultúra újabb leletei az Antik gyűjteményben

A másik tárgy (ltsz.: 95. 26.A) valószínűleg egy hasonló nő-idol fej- és válltöredéke, az előzőnél gyengébb kivitelben (5-6. kép). A 9,57 cm magasságú darab nagyobb része (6,35 cm) a homorúan ívelt arcú, háromszögletű fej. A töredék anyaga szintén jól iszapolt, homokos soványítású élénk téglavörös agyag, de az előző idollal ellentétben nem simított felületű, hanem a durvább homokszemcsék miatt érdes tapintású, és egyébként is teljes felületén kopott. Az ívesen, túlzottan nyújtott állú, hátracsapott arcból itt is csőrszerűen ugrik előre az orr, a plasztikusan megformált mandula alakú szemek a kopás miatt kevéssé látszanak. A száj itt sincs jelezve. A jellegzetes pártaszerű fejfedő rövidebb az arc szélességénél.

8 A fejfedő hátsó peremét eredetileg négyszer fúrták át, az egyik lyuk azonban még a fúráskor, az agyagtárgy kiégetése előtt átszakadhatott. Az arcot legkiugróbb részein kétoldalt, a fülek helyén is átlyukasztották. A felsőtest megmaradt részéből csupán annyit lehet megállapítani, hogy lapos, sematikus kiképzésű lehetett. A vállak alatt mindkét oldalon vízszintes átfúrás nyomai figyelhetők meg. Ebből arra lehet következtetni, hogy ez az idol minden bizonnyal nem a széttárt, botszerű karú típusba tartozott, hanem karjait behajlítva kezét csípőjére helyezte. Ez a kartartás a másik gyakori Vinca-idoltípus jellegzetessége.

9 A leletek külsejéről adott leírásnak szinte minden részlete magyarázatra szorul. Mielőtt azonban szembesülnénk azzal, mennyivel több a megmagyarázhatatlan, mint a ma érteni vélt jellegzetesség az idolokon, két dolgot kell megkísérelnünk. A kultúrán belüli pontosabb keltezés a tipológiai jegyek alapján nem nehéz feladat. Nehezebb a Vinca-kultúra elterjedési területén belül lehetőség szerint legalább valamelyest meghatározni az idolok származási helyét. Mindkét tárgy egyértelműen a két fő fázisra osztott Vinca-kultúra későbbi, Plocnik (azaz Vinca C-D)-fázisába tartozik. Ez az időszak a kultúra hosszú életének mintegy a felét, kb. négyszáz évet jelent, és felöleli a teljes kárpát-medencei késő neolithikumot, sőt szétesése előtti utolsó, legkésőbbi szakaszában, i.e. 4400-4300 körül a korai rézkorba is átnyúlik. Finomabb belső osztása szerint az álló idolt inkább a Plocnik-fázis korábbi, Vinca C, esetleg Dl korába, i.e. 4500 körüli időre, a magyarországi Tiszai- és Lengyeli-kultúrákkal egyidejű késő neolithikumba keltezhetjük, míg a fejtöredék valószínűleg a kultúra legkésőbbi, már a magyarországi korarézkorral egyidejű Vinca D2 alfázisba sorolható, vagyis i.e. 4300 körül készülhetett.

10 Ami a két szobor lelőhelyét illeti, könnyebb megállapítani, honnan nem származhatnak. Kizárhatjuk a mai Románia területét, mivel - mint arról már szó esett - a késői, Vinca-Plocnik fázis idején a kultúra már kiszorult Erdélyből és a Kelet-Bánátból, a Bega és a Temes folyók felső folyásának vidékéről." A késői Vinca-kultúrában vix Tasic ötféle arctípusához képest ez az arcforma mind a c, mint a d típus jellegzetességeit mutatja: Tasic, i. m. 23, II. kép. 9 Tasic. i.m. 31, III. kép (típustábla). 10 Garasanin, M., Neolithikum und Bronzezeit in Serbien und Makedonien, BRGK 39 (1958) 1-130, 12-26; Srejovic, D., La plastique néolithique des régions Balkanique Centrales, in Neolit Centralnog Balkana. Beograd 1968, 177-240. 11 Kivéve talán a határvidéket, vagyis Krassó-Szörény megye déli részét, ahol szórványosan előfordulnak kései Vinca-leletek - Id. a 24. jegyzetet. 1 17