Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 85. (Budapest, 1996)

Gondolatok az egyiptomi gyík-szimbolikáról két kisbronz kapcsán

kokról" beszél azoknak a későkori bronz urnácskáknak, miniatűr koporsóknak a kapcsán is, amelyeknek a tetején ilyen állatok szobrát helyezték el. Ez utóbbi esetben úgy tűnik, tényleg a „valódi" gyík lehetett a minta, valójában azonban zoológiai lag igen nehezen különíthető el egymástól az ókorból fennmaradt valódi gyíkok (Lacertidae) és például az agárnak (főleg az ún. sivatagi agáma - Agama mutabilis) családja. Különösen problematikus ez akkor, ha - mint sok esetben nincs meg a koporsókhoz tartozó kis állatok teteme.

9 Az ókori embert a „valódi" gyíkkal és rokonaival összefüggésben elsősorban a nappal való szoros - és ambivalensnek érzett - kapcsolatuk foglalkoztatta, de bizonyára mélyen elcsodálkoztak a megcsonkult gyíkfarok regenerálódásán is. A napon sütkérező gyíkok és társaik (egyéb hüllők, kétéltűek, legyek és mezei pockok) a hőség, a forró napsütés okozta bajok (mint a rossz termés, vagy a járványok) jelképeivé, felelőseivé váltak. A másik, a gyíkokkal kapcsolatban fontosnak érzett vonás az újjászületésre, a regenerálódásra való képességük, amely két természeti megfigyelésre támaszkodott: az egyik a téli álomból való felébredés, a másik pedig a már említett levált testrész visszanövése. A sérült testrész csodásnak tartott éppé válása révén mágikus erővel ruházódott fel a kis állat, és így a gyógyításban is fontos szerepet játszhatott gyógyszerek alapanyagaként és varázserejü tárgyak ábrázolásainak szereplőjeként is.

10 Az egyiptomi hitvilágban hasonló elképzelések éltek. A napsütötte földön tömegesen sütkérező hüllők látványa vezethetett oda, hogy a gyík hieroglifája a „sokaság", „tömegesség" értelemben szerepelt. Rokonaival - a távolabbiakkal is - sok esetben hozták kapcsolatba: krokodil-aspektusát a Ptolemaiosz-kori Fajjumban hangsúlyozták - bár az ábrázolás sémájában világosan megkülönböztették a két állatot;

11 kígyó- aspektusában többek között a teremtő isten tevékenységével, teknős-aspektusában pedig a legyőzendő napellenséggel kerül összefüggésbe.

12 Mágikus erejénél fogva Egyiptomban is használták orvosság alapanyagaként, mégpedig - akár az c

s3, akár a hnt3sw elnevezésű gyík esetében - az állatkákat egy bizonyos fajta olajban (vagy zsírban) dolgozták fel, mint ahogy ez nyilván más, kis testű 9 Boessneck, H., Die Tierweit des alten Ägypten, München 1988, 112-114. A gyikot ábrázoló hieroglifa hovatartozása is épp ilyen nehezen meghatározható az alrenden belül. 10 Keller, O., Die antike Tierwelt, Hildesheim 1963, 270-275. 11 Hornung, E. - Staehelin, E., Skarabäen und andere Siegelamulette aus Basler Sammlungen, Mainz 1976, 109. 12 LÄ1 1024-25 és RÄRG 164-165. A (nap)isten ellenségeként a teknős társaságában jelenik meg egy későkori mágikus sztélén (Drioton, E., RdE 16, 1964, 2. tábla) és kígyókkal együtt ugyanebben a funkcióban egynémely Hórusz-táblán is. Itt kell megjegyezni, hogy a későbbiekben még említendő pávián alakú Atum (//iv-pávián) nyíllal pusztítja el ellenségeit az éjszakai út során.Ez a nyíl-motívum épp úgy a napsugarak pusztító hatásának a metaforája, mint Apollón esetében, ezért nevezi E. Brunner-Traut (MDAIK 14, 1956, 20-28) ezt a megjelenési formát „Phoibosz-Atumnak".