Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 80-81. (Budapest, 1994)
Megjegyzések a Szépművészeti Múzeum lombard rajzairól Fenyő Iván Észak-olasz rajzok című művéhez
tátott rajzok némelyikével lehetővé teszi azonban annak a megállapítását, hogy eredeti kartontöredékről van szó, amely kisméretű változatban mintaként szolgált a freskók készítőinek, különösen Rinaldo Mantovanónak, akit a gigászok alakjainak befejezésével bíztak meg (1533-34). Giulio Romano e teremhez készített kartonmodellói közül három töredék ismert, kettő a boltíven látható olymposi istenek csoportját ábrázoló freskóhoz, egy pedig a terem nyugati falának sarkában lévőóriás alakjához kapcsolódik - mindhárom barna tintával készült tollrajz/' A budapesti rajz, amely ugyanezzel a technikával az előzőkhöz hasonló méretben készült, a terem déli falán látható két gigász alakjával függ össze, és olyan részletkidolgozást és megjelenítő erőt mutat, amely a freskón megvalósított végső megoldásból hiányzik, mivel az több részlettel szegényebb lett, és főként az árnyékolással érzékeltetett háromdimenziós hatásában torzult. Ezek a minőségi eltérések arra engednek következtetni, hogy Rinaldo Mantovano a gigászok megfestésekor nem a Giulio Romano által készített életnagyságú kartonokra, hanem inkább a Pippi-féle kisméretű modell ókra támaszkodott. Egy másik művész, akinek a 16. század első évtizedeiben rengeteg követője volt a Pó vidékén, Pordenone. Forradalmian újszerű művészi nyelve, mely a michelangelói és raffaellói „maniera moderna" korai asszimilációjára épült, a fokozott monumentalitás és a túláradó formai dinamizmus dekoratív megoldásaihoz vezette, melyeket jól példáz a venetói, valamint a Cremonában, Cortemaggioréban és Piacenzában megfestett számos freskóciklusa. A budapesti múzeum egyik nagyméretű, két harcost ábrázoló rajza, amit kérdőjelesen Domenichino rajzai között tartottak számon (65. kép) 7 , valójában mind technikailag, mind formai ötleteit tekintve Pordenone legjellegzetesebb vonásait mutatja. A két, pajzsát és fegyvereit felemelő lendületes alak feszített dinamikája, valamint alulnézeti ábrázolásuk, amely meghatározza a távlati rövidülést és az elmosódó profilokat, továbbá a jobboldali alak mozgásának „gyorsítása" olyan ötletek, amelyeket Pordenone hasonlóan mesteri módon valósított meg a piacenzai Santa Maria di Campagna-templom középső kupolájában 1530-32 körül megfestett Próféták freskó-sorozatán. Sajnos sok elpusztult Pordenonénak a paloták homlokzatára festett világi ciklusaiból, amelyeken gyakran ábrázolt csatajeleneteket. Udinéban például, a Tinghi palota homlokzatának jobb oldalán, a lázadó gigászok és az olymposi istenek harcát festette meg 1532-34-ben. Az utóbbiakat - ahogy azt a Victoria and Albert Museumban őrzött, a mester egyik modellójáról készült műhelyrajz alapján rekonstruálni lehet 8 - ruhátlan alakokként jelenítette meg, amint az alattuk lévő ellenségre fogják fegyvereiket. A budapesti rajz két monumentális figuráját jogosan vélhetjük ugyancsak gigászok ábrázolásának: a pajzsát felemelőbaloldali alak a védekezés, a fegyverét feje fölé emelőjobboldali a támadás pillanatát érzékeltetve talán alapot nyújthatna az említett elveszett kompozíció rekonstruálásához. 6 Vö. Cat. G. Romano, i.m. (4j.) 376-379 (K.Oberhuber címszavai). 7 Ltsz.: K.58.810. Fekete ceruza, fedőfehér, kék papíron, a bal felső részen vágás és széles hasadás az alsó részen, 414 x 253 mm. A passepartout ismeretlen kéztől eredő felirata egy másik tollrajz-változatot is jelez a bécsi Albertinában a Raffaello-kör rajzai között, amelyet nem tudtam felkutatni. A rajzot Domenichino eredetijeként tartja számon Spear, R., Domenichino, New HavenLondon 1982, 305, ahol a Prado Egy római császár felszentelése című képénél felhasználatlan első vázlatként szerepel, valójában azonban nincs semmi köze az említett festményhez. x Vö. Cohen, Ch.E., The Drawings of Giovanni Antonio da Pordenone, Firenze 1980, 85-86, 86. és 89.k.; Furlan, C, // Pordenone, Milano 1988, 207-11, 284-85
