Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 80-81. (Budapest, 1994)

Beszámoló Andrea del Verrocchio: Trónoló Mária gyermekével, öt szenttel és két angyallal című oltárképének restaurálásáról

A képtábla helyreállítása Első lépésként a festett réteg leváló részeit kellett rögzíteni, annak érdekében, hogy a faalappal történő foglalkozás során újabb veszteségek ne keletkezzenek. Az úgynevezett vasalást követően az egész képfelület japánpapír bevonatot kapott, ami igen jó védelmet biztosított a továbbiakban. Tekintettel a képtábla önsúlyára és a menet közben szükséges átfordításokra, a feszültség ellensúlyozására olyan munkakeret alkalmazására került sor, amellyel kiküszöbölődött a megroppanás veszélye. További lépésként, az előzőekben említett enyves gipszbevonat eltávolítására kerüli sor. A faalap rovarrágott, statikailag meggyengült tömegének szilárdítását Paraloid B 72 márkanevű, akril-gyanta toluolos oldatával, mint konzerváló anyaggal, csak a fenti müvelet után végezhettem. Közben, több tucat szegnek és csavarnak a kiemelése történt, annak érdekében, hogy a rovarrágta részek kiváltása során a szerszámok ne sérüljenek meg. Ezek a szegek és csavarok többségükben az idők folyamán kerültek a faalapba, de voltak közöttük eredeti, hullámosított, kovácsoltvas szegek is. Mivel a tábla fatömege, váltakozva tömör és omlatag zónákból állt, kiegyenlítése érdekében a szilárdságát elvesztett részeket ki kellett vésni, hogy azt követően, konzervált nyárfa-idomokkal történő pótlással helyreálljon az egység (31. kép).

2 A hátoldal egységesítése után sor kerülhetett a régi hevederek kiemelésére, ami lépcsőzetesen történt, azaz minden egyes tartóelem eltávolítása után azonnal új híd beépítésére került sor, amely erősebb keresztmetszetű, beszorulásmentes kialakítással szolgálja a tábla sík helyzetben való tartását (32. kép). Ennél a műveletnél is jó szolgálatot tett a fent említett munkakeret, ami lehetővé tette a tartóelemek (hevederek) veszély nélküli kiemelését. A stabilizálási munkálat után a festett felületet védő papírbevonat eltávolítása, majd a festés feltárása következett. A meghatározó színtartományok szondázása előrevetítette a kép színcsségenek ígéretét, a folyamatos tisztítás pedig lépésről-lépésre szüntette meg az egyhangú monochromiát. Természetesen ezúttal is a problémák sokasága lassította a folyamatot. Többek között, a növényi motívumokat fedő lakkréteg ellenállása, a fekete köpenyeket fedő teljes átfestés, az aranyozott díszítmények érzékenysége és nem utolsó sorban a Madonna kék köpenyének vállfölötti része, amely egy régi beavatkozás következtében súlyosan károsodott (33. kép). A tisztítás során feltárultak a régi tömítések is, amelyek különböző színűek voltak. Ezek alapján feltehető, hogy legalább háromszor került sor állagmegóvó, felújító beavatkozásra. Az összkép ebben a stádiumban, annak ellenére, hogy a színek és formák eredeti mivoltukban tárultak elém, a helyreállítást illetően sok gondot vetített előre. A sérülések és a hiányok mértéke azonban a helyreállíthatóság határán belül maradt. A képfelület sérüléseinek kijavítása után, ami egységesen fehérszínű tömítőmasszával történt, a restaurálás legérdekesebb, egyben legvitatottabb szakasza következett. A kép festőtechnikai sajátosságából kiindulva merült fel a kiegészítés technikájának kérdése. A római Istituto Centrale del Restauróban elsajátított vonalkázó retustechnika jött először 2 A nagyméretű táblaképek fa alapjának restaurálási módszereit 1960-ban és 1970-ben a római Istituto Centrale del Restauróban tanulmányoztam. A jelen megoldás az ottani tapasztalatok felhasználásával alakult ki.