Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 79. (Budapest, 1993)
A MODERN KÉPTÁR 19. SZÁZADI GYŰJTEMÉNYÉBŐL - PAPP KATALIN: Karl von Piloty: Nero Róma romjain
árnyék hatások meggyőző kezelése révén el tudott szakadni a korában általánossá vált festői sémáktól és konvencióktól. Művészi látásmódjának és festői technikájának elvi alapjait is írásba foglalta, ez megkönnyítette, hogy tanítványokat nyerjen, akik elfogadták és követték az elméleti célkitűzése szerint a természet hű megjelenítésére törekvő művészetét. Művészetpedagógusként így elismert rangot vívott ki magának. 4 Az utóbbi években, a 19. századi művészet iránti érdeklődés megélénkülésével, Piloty sokáig kevésre becsült történelmi festményeinek monografikus feldolgozására is sor került. 5 Több szerző is korai főműveként emelte ki, és — bár csak fényképről ismerhették — a rendelkezésükre álló források és vázlatok alapján kimerítően elemezték monumentális Nero-képét. Nero nem fért be a klasszicisták idealizáló ókorképébe, ezért csak a 19. század második felében fordultak megújult érdeklődéssel a barokkban kedvelt alakjához, de újfajta szemlélettel: mint a véres zsarnok megtestesítőjéhez. Piloty festménye teljesen megfelel ennek a Nero-képnek. A témaválasztást a kornak az antikvitás iránti általános érdeklődése ajánlotta, az ábrázolás fő hangsúlya a politikai konfliktushelyzetre és a tragikus hősök vagy nagy bűnösök megjelenítésére kerül. A budapesti képet a szakirodalom a művész pályája egyik korai csúcspontjaként értékeli. Látványosan érvényesíti rajta azt az alapelvét, hogy minden részletet lehetőleg természeti modellek után és azonos műgonddal kell megfesteni. A mű a részletek ötletes, gondos kidolgozásával reprezentálja a mester virtuóz technikai készségét. A kompozíciót a képein általánosan alkalmazott szkéma, az átlósan balról jobbra haladó cselekmény határozza meg. Nero fején rózsakoszorúval, a kiválasztott művész kérkedően viselt jelvényével vonul a romok és törmelékek fölött, előtte két testőre és bíborruhás apródok mennek; a legelöl haladók szinte kisétálnak a képből, csaknem elérik a keretet. A császártól balra két síró gyermek áll halott anyja mellett. Tőlük jobbra néhány férfi félve a falhoz lapul, és rettegve az uralkodót figyeli. Az előtérben balra egy férfi és egy nő cölöphöz van kötözve, azon cédula EDICTUM IN CHRISTIANOS felirattal. Itt a tűz már kialudt. A háttérben még tűz és füst gomolyog, a világító narancsszín a még égő városrészeket jelzi. A romok között kimerülten bolyongó alakok természetesebb hatásúak, mint az előtér merev beállítású figurái. Ami a színvilágot illeti, a kép Pilotynak még abba a korszakába tartozik, amelyben a spanyolok hatására a kissé feketés színhatáshoz vonzódott. 6 Ez a komor kolorit jól illik a jelenet hangulatához. A teljesen fehérbe öltözött Nero szándékosan rikító ellentétként válik ki a többiek közül. A festő minden alakjával egyéníteni és jellemezni igyekszik, de uralkodó igénye a dekoratív hatások fokozása. Pontosan és részletesen mutatja be a Nérónak mintegy talapzatul szolgáló épületromokat és az előtérben egy mozaikpadló töredékeit. A császár lábánál heverő dombormű az ikreket szoptató nőstényfarkas ábrázolásával a régi Róma elpusztításának gesztusát emeli ki, a bal alsó csoport a keresztényüldözés rémtetteire utal. 1 Härtl-Kasulke, C, Karl Theodor Piloty (1826-1886). Karl Theodor Pilotys Weg zur Historienmalerei 1826-1855, München 1991, 307-315 (Piloty tanítványainak teljes jegyzéke). 5 Härtl-Kasulke, i. m. 178-188; König, S., Karl von Pilotys Historienbilder und ihre Voraussetzungen, Diplomarbeit Universität Salzburg 1988, 57-62; Lankheit, K., Karl von Piloty: Thusnelda im Triumphzug des Germanicus, München 1984, 24-26, 38. 6 Pecht, F., Deutsche Künstler, Mördlingen 1881, 222.
