Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 79. (Budapest, 1993)
Etruszk parasztasszony urnája Terriccióból
szerzett Latiumban és Rómában, köztük egy palotát a Via della Crocén és egy villát a Via Flaminián. Mindkettő tanúskodik ,,kő-kórjáról", ahogy ő maga a gyűjtés lengyel őseitől örökölt szenvedélyét nevezte. 1824 táján Firenzébe költözött, eladva római és latiumi ingatlanait. Gyűjteménye könnyen mozdítható darabjai, mint a vésett kövek és a festmények, elkísérték Firenzébe, antik márványai azonban, amelyeknek egy részét vásáiolta, a többit maga ásatta ki, Rómában maradtak, a falakba beépítve. 14 A terricciói birtokot, benne erdővel, egy kápolnával és a részben igazgatási, részben a gazdák lakóhelyéül szolgáló épületekkel, Stanislaw Poniatowski 1824-ben vette meg, 15 de csak kis része volt annak a hatalmas vagyonnak, amelyet Toscanában befektetett. Firenzében továbbra is gyűjtött legalábbis kisméretű antik tárgyakat. Halálával 1833-ban vagyona morganatikus házasságból született gyermekeire szállt át, elsősorban két fiára, Karl/Carlóra (Róma 1808 — San Pancrazio 1887) és Józef/ Giuseppére (Róma 1816 — Chislehurst, Kent 1873). Ők viharos gyorsasággal eltékozolták az örökség legnagyobb részét — beleértve az akkor Ausztriához tartozó Galíciában és a Stájerországban fekvő birtokokat is —, hogy zenei vállalkozásaik költségeit fedezzék. A művészeti gyűjteményeket, bennük antik mellszobrokkal és vésett kövekkel, 1839-től angliai árveréseken adták el. Stanislaw leszármazottainak 1847-ben a „Monte Rotondo hercege" címet adományozták (a Livorno melletti Montenero közelében fekvő Monte Rotondo nevű birtokuk után, amelyet ugyancsak 1824-ben vásárolt), 1851-ben pedig I. Ferenc József császártól megkapták a „Fürstenstandsdiplomat" címet. Giuseppe Poniatowski, akit inkább mint operaénekest és zeneszerzőt ismernek, 1849-től toscanai követként diplomáciai pályára lépett, de 1854-től Párizs volt az állandó tartózkodási helye. Carlo viszont Toscanában maradt, főleg pénzügyi és ipari vállalkozásokkal foglalkozott, s tagja volt a Società generale di Imprese industriali degli S ta ti í/7/a//a-nak. 1G Mindent összevéve, a Poniatowskiaknak voltak kapcsolataik Ausztria-Magyarországgal, de az nyitott kérdés, hogyan került Hahn Jakab a képbe. A Terriccióban talált régészeti leletekre vonatkozó feljegyzések azonban nem a Poniatowskiak idejére vonatkoznak. Abba a korszakba tartoznak, amelyben Carlo Poniatowski még élt, de a hagyaték Società anonima della Tenuta e miniere di rame di Terriccio-M-à (A t.-i birtok és rézbányák névtelen Társasága) alakult át. Enrico Fiumi utalásai 17 nyomán az a kép alakult ki bennem a helyi hatóságokról, hogy tudomásuk volt etruszk tárgyak előkerüléséről, valamint arról, hogy azokat eladásra kínálta föl a terricciói bánya-társaság egy alkalmazottja, bizonyos Adriano vagy Gabriele Giunti, éppen abban az időben, mikor Hahn Jakab urnáját a Nemzeti 11 Busiri Vici, A., I Poniatowski e Roma, Firenze 1971, kül. 313 skk és 319 skk. 15 Busiri Vici, i. m. 438, 21. j. 10 Coppini, i. h. (13. j.), 637, 80. j. A két fiúgyermekről, a Poniatowski család történetéről és birtokairól Busiri Vici, /'. m., kül. 411 skk. Stanislaw Poniatowski fiait már a hercegi cím hivatalos adományozása előtt is principi-nek nevezték, pl. Repetti, E., Dizionario geografico fisico storico della Toscana, 5, Firenze 1843, 519-520, ahol Terriccio mint a „Principi Poniatowschi" tulajdona van említve. Carlo felesége, Elisa Napóleoné Carolina Paolina „marchesa di Montecatini" volt, címét tehát Montecatini Val di Cecináról, Észak-Toscana fő bányavidékéről kapta. 17 StEtr i. h. (6. j.) 283, 78-79. j.
